BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szanyi: Számos per várható a kormány tervei ellen

Vélhetően számos per indul majd a magán-nyugdíjpénztári befizetések tizennégy hónapos állami felfüggesztése miatt, hiszen ez a döntés három millió ember vitális érdekeit sérti – nyilatkozta Szanyi Tibor szocialista politikus, a Duna Televízió reggeli műsorában. Helyeselte az Alkotmánybíróság (AB) keddig döntését a különadó eltörléséről, bírálta ugyanakkor a Fidesz AB-vel kapcsolatos törvényjavaslatát.

A képviselő és pártja leginkább azt kifogásolja, hogy a törvényhozó nem adott valós garanciákat arra, hogy a tizennégy hónapon át szüneteltetett befizetéseket vissza is kapják a pénztári-tagok. A pénztári megtakarítás később kinek-kinek a személyes vagyonává válik, mi több, örökölhető, összességében egy egészen más típusú megtakarítást, mint a folyó bevételekből fedezett nyugdíj, emelte ki a politikus.

Szanyi szerint nem lehet összehasonlítani a magán és az állami nyugdíjrendszert, már csak azért sem, mert például az állami nyugdíjkasszában lévő alapok nem örökölhetők, a magánpénztárak költségeiben pedig benne foglaltatik a garancia-alap is, ami biztosítja a befektetett pénzeket.

Az AB keddi döntéséről és az azt követően született fideszes törvénymódosításról a képviselő úgy nyilatkozott, ha az AB kimondja egy adott törvényről, hogy rossz, alkotmányellenes, akkor nem az AB-t kell „agyonütni”, hanem a döntés szerint kell cselekedni.

Szó sincs a pénztári rendszer szétveréséről, a kormány csupán a nyugdíjakat védi, döntésük Selmeczi Gabriella szerint nincs kapcsolatban a költségvetés bevételi szükségleteivel – írja az Index.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.