BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Deutsch: Idén is sajtószabadság van

A fideszes európai parlamenti képviselő szerint az új törvény garancia arra, hogy, hogy újságírót ne rabosítsanak azért, mert a munkáját végzi.

Deutsch Tamás felidézte, hogy éppen az MSZP-SZDSZ kormány idején volt arra példa, hogy újságírókat vettek őrizetbe, és akkor – ahogy fogalmazott - az említett magyarországi pártok nagy európai politikai családja nem tartott meghallgatást az európai parlamentben - idézte a képviselőt az MR1 - Kossuth Rádió

Az MSZP kritikáival kapcsolatban emlékezett arra, hogy 2009-ben a szocialisták is elfogadták az akkori médiatörvény-tervezetet. Mint mondta, a most elfogadott jogszabályban annak a szövegnek a lényeges elemei szerepelnek. A Fidesz a sajtószabadságért folytatott küzdelemben született - mondta a politikus, és hozzátette: amíg ő maga a magyar közéletben szerepel, addig senkinek nincsen félnivalója attól, hogy Magyarországon nem lesz sajtószabadság.

Az európai biztonsági és együttműködési szervezet sajtószabadság képviselőinek véleménye szerint a médiatörvényt nem elég tesztelni, hanem módosítani kell. A Krónika ezzel kapcsolatos kérdésére Deutsch Tamás azt mondta, a magyar törvény megfelel az európai gyakorlatnak. A miniszterelnök pedig már jelezte, hogy ha az európai bizottság indokoltnak tartja a törvény megváltoztatását, akkor azt a magyar kormány elfogadja majd.
 
A médiatörvénnyel kapcsolatos kifogésokról itt olvashat

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.