BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Viharos magyar rajt az EP-ben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A médiatörvénnyel kapcsolatos bírálatokról több szó esett, mint a magyar elnökség gazdasági célkitűzéseiről

A húsz évvel ezelőttihez hasonló kihívásokkal néz szembe az Európai Unió ma: akkor Európának volt ereje ahhoz, hogy egységessé váljon, kérdés, ma is megálljuk-e helyünket a viharokban – fogalmazott az Európai Parlament (EP) előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök. Bár a kormányfő elsősorban széles körben támogatott gazdasági és pénzügyi célkitűzésekről szólt strasbourgi „bemutatkozásában”, a EP-ben korántsem részesült baráti fogadtatásban: ennek oka nem a magyar elnökség hivatalos programjában, hanem az év elején életbe lépett médiaszabályozásban keresendő.

Ez utóbbi olyannyira felháborodást váltott ki elsősorban a liberális, szocialista és „zöld” képviselők körében, hogy a több mint kétórás vita nagyobb részét a médiatörvénnyel kapcsolatos adok-kapok kötötte le. Az új szabályozást élesen bíráló Martin Schulz, az EP szocialista frakciójának vezetője meg is jegyezte: „szeretnénk, ha a magyar elnökség sikeres lenne, mivel azonban ez lehetetlennek tűnik a médiatörvény miatt, új szabályozás elfogadására van szükség”. A médiatörvénnyel kapcsolatos, sokszor személyeskedő hangvételű – és néppárti képviselők által képmutatónak, boszorkányüldözésnek minősített – hozzászólásokat az EP elnöke többször is igyekezett viszszaterelni az eredeti témához, javarészt sikertelenül. Liberális képviselők Orbán Viktor felszólalásának legelején szájuk leragasztásával és „cenzúra” feliratú címlapok felmutatásával fejezték ki tiltakozásukat, így a magyar kormányfő már beszédében arra kérte az EP-t: bármilyen véleménye is legyen egyes képviselőknek a magyar belpolitikai ügyek alakulásáról, hiba lenne és egész Európa kárát látná annak, ha e véleményüket és az ebből fakadó akcióikat öszszekevernék a magyar elnökség égisze alatt megvalósítandó feladatokkal.

A vita végén a magyar kormányfő viszontválaszában úgy fogalmazott: megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy tekintélyes EP-képviselők tárgyi tévedéseknek „ültek fel”. „Nem fogadom el, hogy azért, mert mi diktatúrában éltünk negyven évig, bárki megkérdőjelezze a magyar nép demokratikus elkötelezettségét. A médiatörvényt lehet és kell is bírálni, de a felszólalások hangneme a magyar nemzet egészét sértette meg” – fogalmazott Orbán Viktor. Erre több képviselő leszögezte: a médiaszabályozást, nem pedig a magyar nemzetet kritizálták. A tegnapi vitában egyébként mind Orbán, mind az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso megerősítette: még a héten a magyar hatóságokhoz fordul az EU illetékes szerve „egyes aggályok tisztázása érdekében”, és ha ez szükségesnek bizonyul, a magyar kormány módosítja a médiatörvény kifogásolt passzusait.

Ami a tegnapi vitán alig-alig szóba hozott elnökségi terveket illeti: a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, az unió erejét jelenleg a tetemes adósságteher szívja el. Az adósságot pedig csak munkával lehet legyőzni – vélekedett Orbán Viktor, megjegyezve, hogy e területen Magyarországnak különösen sok a tennivalója, hiszen itt van az EU legalacsonyabb, 55 százalékos foglalkoztatási rátája. A „hitelesség” jegyében hozzátette: Magyarországon az idén a GDP 3 százaléka alatt lesz az államháztartás hiánya, sereghajtóból tehát éllovassá válunk ezen a területen. A magyar miniszterelnök arra kérte az EP-képviselőket, ne utasítsanak el egyes „terápiákat” csak azért, mert azok újak és szokatlanok.


Megbeszélések a pénzügyi keretekről

Egyeztetések sorozatára van szükség ahhoz, hogy minél hamarabb végleges formát ölthessen az EU 2013 utáni költségvetési keretrendszere – értett egyet tegnap reggeli találkozóján José Manuel Barroso, az EB, Jerzy Buzek, az EP elnöke és Orbán Viktor magyar kormányfő. Ez volt az első megbeszélés ilyen körben a 2013 utáni évek pénzügyi tervezéséről, ám – mint arra a felek rámutattak – a lisszaboni szerződés is azt rója feladatul az uniót vezetőkre, hogy „mindent tegyenek meg” a tervezés előmozdítása érdekében.


Magyar példa

Magyarország az egyike azon két EU-s tagállamnak, ahol az államadósság GDP-hez mért aránya az idén csökkenni fog – mutatott rá tegnapi strasbourgi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A kormányfő ezzel is alá akarta húzni: az uniós gazdaság fellendítése nem képzelhető el a jelenlegi államadósságszintek mellett. A miniszterelnök megerősítette: az államadósság-ráta már az idén a GDP 72-73 százalékára mérséklődhet. Ez valószínűleg így is lesz, ám a csökkenés hátterében a második nyugdíjpillér, vagyis a magánnyugdíjpénztárak meggyengítése áll. Az államadósság idei csökkentéséről a miniszterelnök a Bildnek adott minapi interjúban is beszélt. A legnagyobb példányszámú német bulvárlapnak azt mondta: az IMF-től fölvett hitelek visszafizetésével február–márciusra 72-73 százalékra apad az államadósság mértéke. „Higgyék el nekem, Európa még csodálkozni fog azon, mi mindenre képes Magyarország” – fogalmazott a lapnak Orbán Viktor.


kiküldött tudósítónk jelenti




















Bírálatok a médiatörvénnyel szemben (a tegnapi EP-ülésen)

Martin Schulz, a szocialisták frakcióvezetője. „Magyarországon jelenleg egyoldalú médiatanács vizsgálja, hogy mi minősül kiegyensúlyozott tájékoztatásnak. Holott Európában általában a média ellenőrzi a hatalmat, nem pedig a hatalom a médiát.”

Bokros Lajos, a konzervatív frakció tagja. „Az új médiaszabályozás mellett több kormányzati intézkedés a jogállamiság durva megsértésének minősül, ilyenek a különadók, a jegybanki autonómia kikezdése vagy a Költségvetési Tanács felszámolása.”

Guy Verhofstadt, a liberális frakció vezetője. „A magyar médiatörvény az elefánt a porcelánboltban, amely bizalmatlanságot szül a magyar kormánnyal szemben, és megakadályozza, hogy lényegi kérdésekről vitatkozhassunk.”

Daniel Cohn-Bendit, a zöldek frakcióvezetője. „Orbán Viktor korábban a demokráciáért harcolt, ám mára európai Chavezzé vált. Nem érti meg, hogy a demokráciának soha nem árt a szabadság. Úgy volt, hogy az ebédemet a magyar kormányfővel költöm el, de megnyilatkozásai elvették az étvágyamat.”

Bokros Lajos, a konzervatív frakció tagja. „Az új médiaszabályozás mellett több kormányzati intézkedés a jogállamiság durva megsértésének minősül, ilyenek a különadók, a jegybanki autonómia kikezdése vagy a Költségvetési Tanács felszámolása.”

Guy Verhofstadt, a liberális frakció vezetője. „A magyar médiatörvény az elefánt a porcelánboltban, amely bizalmatlanságot szül a magyar kormánnyal szemben, és megakadályozza, hogy lényegi kérdésekről vitatkozhassunk.”

Daniel Cohn-Bendit, a zöldek frakcióvezetője. „Orbán Viktor korábban a demokráciáért harcolt, ám mára európai Chavezzé vált. Nem érti meg, hogy a demokráciának soha nem árt a szabadság. Úgy volt, hogy az ebédemet a magyar kormányfővel költöm el, de megnyilatkozásai elvették az étvágyamat.”-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.