Közélet

Egymás után hullanak a kormányok az euróövezetben

Szűk egy év alatt az euróövezeti kormányok harmadát döntötte be a gazdasági válság – Olaszországban tegnap mutatták be az új kabinetet. Ráadásul a sornak még nincs vége: hamarosan a spanyol kormányt is kipenderíthetik a választók a hatalomból.

Kőkemény technokrata kormánnyal próbálja kivezetni az egyre mélyülő válságból országát Mario Monti, Olaszország új miniszterelnöke: a tegnap bemutatott kabinetben ugyanis nagyrészt akadémikusok, a széles közvélemény számára eddig ismeretlen gazdasági és közigazgatási szakemberek kaptak helyet, nem pedig pártpolitikusok. Érdekesség, hogy Monti a miniszterelnöki tisztség mellett a gazdasági és pénzügyminiszteri posztot is betölti majd, az infrastruktúráért, iparért és közlekedésért felelős miniszter pedig Corrado Passera, az Intesa Sanpaolo bank vezetője lesz. „Ezzel a növekedésösztönzés koordinálását állítjuk majd a középpontba” – indokolta a kinevezést a kormányfő.

„Monti megbízható, nemzetközileg elfogadott közgazdász, aki korábban uniós biztosként már bebizonyította, hogy tartja magát az EU szabályaihoz” – kommentálta a kormány megalakulásáról szóló hírt a Világgazdaságnak Rácz Margit. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatója ezzel együtt úgy véli: bár az új kabinet némileg megnyugtathatja a piacokat, látványos javulás rövid időn belül nem várható. Az alapprobléma – rossz a versenyképesség, a lassul, miközben az amúgy is óriási államadósság tovább nő – megoldásához ugyanis hosszabb idő kell, ráadásul az újabb megszorítások elfogadása komoly társadalmi ellenállásba ütközhet.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

bukás Olaszország kormány
Kapcsolódó cikkek