BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A vészesen közelgő államcsődöt kétharmados többséggel sem lehet túlélni"

Pozsonyban naprakészen foglalkoznak Magyarország kétharmados kormánytöbbségének „gazdasági ámokfutásával és az autokrata kabinetnek a demokrácia utolsó intézményeit felszámoló lépéseivel” (Pravda). A napilapok és az internetes portálok a minap vezető hírként ismertették José Manuel Barroso levelét és a magyar kormányfő visszautasító válaszát – írja a Népszabadság.

„Magyarország még nem egészen Oroszország, mert déli szomszédunknál mégiscsak létezik civil szféra, amely még ellenáll. Ám a karácsony előtt keresztülhajszolt választási és más törvények révén déli szomszédunknál megszűnt a szabad politikai verseny, elhalnak azok az intézmények is, amelyek feladata a hatalom ellenőrzése és a politikai szabadságjogok védelme” – mutat rá Peter Morvay szlovák publicista, aki szerint az egyetlen jó hír, hogy Orbánéknak még mindig nem sikerült legyűrniük a jegybankot és ezzel kész helyzet elé állítani a Nemzetközi Valutaalapot. Így maradt némi remény az ésszerű kiegyezésre – számol be a Népszabadság

Kollégája, Peter Schutz viszont úgy véli, hogy a magyar kormányfő nem lesz hajlandó kompromisszumot kötni sem az IMF küldöttségével, sem Brüsszellel. „Gazdasági szabadságharcában megfeledkezik arról is, hogy a vészesen közelgő államcsődöt kétharmados többséggel sem lehet túlélni” – hangsúlyozza a szlovák politikai elemző.

A magyar választási törvény módosítása kapcsán leszögezi, hogy Orbán Viktor immár törzsfőnök lett, mert a voksoláshoz való jogot néptörzsi alapon adták meg a határon túli magyar kettős állampolgároknak. „Bár e jogszabály miatt valószínűleg nem kap újabb nyomatékos figyelmeztetést az Európai Bizottság elnökétől és más brüsszeli politikustól sem, újabb konfliktusok magvait veti el a térségben, ahol tovább nő a személye és a kormánya iránti averzió” – mutat rá a szerző. Aki szerint azonban egyáltalán nem kizárt, hogy ezzel a jogszabállyal már senki sem él majd, mert addigra Orbán forradalma felfalja a magyarok megtakarított pénzeit és egyszersmind a vezért is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.