Igazi kincs egy borítékban

Mindannyian abban reménykedünk, hogy egyszer kincset találunk, és olykor ez a kívánság valóra válik. Ez történt a múlt év őszén, amikor egy borítékból előkerült Petőfi Sándor eddig ismeretlen kézirata. Ekkor indult a kutatás, amely szakértők, vizsgálatok és főleg izgalomban töltött hónapok sorát hozta.

Gyakran használunk olyan kifejezéseket, mint lehetetlen vagy felbecsülhetetlen. Legtöbbször ezek enyhe vagy épp nem is olyan enyhe túlzások, de néha szinte tökéletesen fedik a valóságot. Az, hogy egy ilyen kézirat előkerüljön, nem egyszerűen ritkaság, de majdhogynem lehetetlen. Hazánk kultúrája gazdag, nagyszerű költők, írók látták meg itt a napvilágot, de a legtöbben mégis Petőfi versein nőttünk fel. Az ő költeményeit tanultuk meg az elsők között, az ő műveit szavaltuk az ünnepségeken, mégis keveseknek adatott meg az az élmény, hogy közelről láthassák gyöngy betűit, élvezhessék azt az ihletett aurát, ami egy ilyen papírt körülvesz. Ezek a lapok az írójukról is mesélnek; a finoman húzott betűkre tekintve egy művelt, tanult úriember képe rajzolódik ki előttünk, aki gondos figyelemmel veti papírra, tisztázza le műveit.

A papír szinte meglepően jól vészelte át az elmúlt több mint másfél évszázadot, a huszadik század eseményei nem okoztak benne jelentős károkat. Bár néhány pontján megszakadt és a szélei néhol betöredeztek, de a szövegek nem sérültek, minden ponton tökéletesen olvashatók. Már az is szerencsés, hogy egy ilyen érzékeny emlék ilyen jó állapotban ránk maradhatott.

Nem csoda tehát, hogy két ilyen lap előkerülése rengeteg izgalommal jár. Elsőként a papír koráról győződhettünk meg. A Szépművészeti Múzeum restaurátori műhelyében Pankaszi István és Mózer Erzsébet vizsgálták meg a papírt és a tintát, öszszevetve azt egy 1847-es, ugyanilyen technikával készült lappal. Az egyezés egyértelmű volt. Ezután jöttek a költő kutatói, szakértői, míg biztossá nem vált, hogy autográf kéziratról van szó. Ez a több mint 150 éves kézirat két teljes vers, valamint egy harmadik vers első két strófájának tisztázata, mindössze egy javítást hagyott benne a költő. Az első mű (Mit csinálsz, mit varrogatsz ott?...) Pest, 1848 datálással és az alkotó, Petőfi Sándor aláírásával zárul. A második vers, a Két ország ölelkezése kevéssel több mint két oldalon át olvasható, a végén a költő aláírásával. A negyedik lapon kezdődik az A munkácsi várban című alkotás, melynek első két versszaka szerepel a lapon. Hogy hol van a folytatás, vagy mi célból jegyezte le Petőfi éppen ezeket a műveket ilyen formában, azt a kutatók remélhetőleg kiderítik majd, egyelőre nem tudjuk a választ. Azt is a kutatók dolga lesz eldönteni, hogy ezek a szövegek mennyiben írják felül a versek kritikai kiadásokból ismert szövegét, hiszen a lapokon olvasható verziók nem tökéletesen egyeznek az eddig ismert változatokkal, és a költészetben a legkisebb változás is fontos lehet. Különösen fontos ez a kérdés az utolsó, nem teljes szöveggel szereplő műnél, mert ez a vers az eddigi kutatások szerint egy évvel korábban, 1847-ben született, és a költő életében nem jelent meg nyomtatásban. Itt egyértelműen 1848-as versek után szerepel, így mindenképpen későbbi szövegváltozatról van szó. Ezek az eltérések teszik a lapot pótolhatatlanul egyedivé. Önmagában az, hogy Petőfi Sándor saját kezű írásáról van szó, értékessé, fontossá és nem utolsó- sorban ritkasággá teszi ezt a két papírlapot. Viszont mivel eddig ismeretlen szövegvariánsokról van szó, egyenesen nélkülözhetetlenek a lapok a Petőfi-kutatás számára.

Bárki számára felemelő lenne részesévé válni egy ilyen tárgy történetének; egy röpke pillanatra az ember hozzátehet hazája kultúrájának soha véget nem érő kutatásához, történetének minél pontosabb megismeréséhez. A technika fejlődésével a kézirat egyre inkább eltűnőben van – ma már a legtöbb író, költő számítógépen alkotja meg műveit, és e-mailben vált levelet, vagy azt is géppel írja. Így egyre nagyobb kinccsé válik minden olyan szöveg, melyet alkotója saját kezével jegyzett le. Különösen igaz ez a régi lapokra. Bár azt szoktuk mondani, hogy a szó elszáll, az írás megmarad, de nem tesszük hozzá, hogy az is csak akkor, ha vigyázzunk rá, megőrizzük. Azok, akik az elmúlt 164 évben tulajdonosai lehettek ennek a két lapnak, ezt megtették nekünk. Most a kézirat új tulajdonosaira vár a megtisztelő feladat. A Csók István Antikvitás kiemelkedő 19. századi, illetve modernebb, Petőfi Sándorhoz kötődő művek környezetében bocsátja árverésre a kéziratot 34 millió forintos kikiáltási áron. Azoknak, akik szeretnék megtekinteni a ritka papírokat, március 20. és április 7. között lesz erre a lehetőségük a Váci utcai galéria emeletén.

Takács Gábor-->