Közélet

Magyarország vagy Magyar Köztársaság? - Ezt gondoljuk

2012. január 1-jétől hazánk hivatalos megnevezése megváltozott. Az 1989-ben alkotmányba foglalt „Magyar Köztársaság” megnevezést ekkor a „Magyarország” váltotta fel, de erről nem mindenki tud.

A TÁRKI 2012. januári Omnibusz kutatása szerint a változást követő hónap végén a felnőtt lakosság 20 százaléka minderről nem értesült, ők úgy tudják, hogy jelenleg is Magyar Köztársaság hazánk hivatalos megnevezése. Négyből hárman (77 százalék) tudják helyesen, hogy az ország, melynek állampolgárai, a Magyarország nevet viseli, míg 3 százalék a bizonytalanok, illetve az egyéb választ adók aránya.

Az ország hivatalos nevének változásával kapcsolatban különbség van a politikailag aktív és inaktív népesség között. Valamivel jobban értesültek ugyanis azok, akik úgy nyilatkoztak, egy „most vasárnapi” szavazáson részt vennének: köztük 80 százalék a helyes választ adók aránya, míg a politikailag passzívak között mindössze 73 százalék.

A kutatás kitért arra is, hogy a felnőtt lakosság számára melyik megnevezés a szimpatikusabb. Ebben a tekintetben erős megosztottságot tapasztaltunk. A népesség valamivel több, mint fele (53 százalék) a „Magyarország” megnevezést választaná, tízből négyen azonban hazánk nevében megőriznék a „Köztársaság” szót.

Az ország hivatalos nevével kapcsolatos preferenciákkal a válaszadó pártszimpátiája erősen összefügg:  Fidesz-KDNP szavazóinak negyede (25 százalék), a Jobbik választóinak 40 százaléka, míg az MSZP táborának több mint fele (54 százalék) választaná inkább a „Magyar Köztársaság” megnevezést.

 

 

magyar köztársaság felmérés Magyarország TÁRKI szavazó
Kapcsolódó cikkek