A múzeumokért akciózik a szakszervezet
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságPár lépés a kultúráért címmel országos akciót szervez a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete és a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Földiák András, a KKDSZ országos elnöke szerint több mint kétszáz múzeum működését veszélyezteti az az áprilisi kormányhatározat, amely szerint a megyei intézményeket a megyeszékhelyek, míg a fiókintézményeket a települési önkormányzatok veszik át. Állami támogatás nélkül a helyi önkormányzatok nem tudják átvenni és fenntartani ezeket az intézményeket – hangsúlyozta. A KKDSZ vezetője kifogásolta, hogy az átalakítás előtt senkivel sem egyeztetett a kormányzat – idézte Földiák Andrást az MTI.
Az akció célja, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, óriási műkincsek vannak veszélyben. Fontos lenne, ha az emberek ellátogatnának a bizonytalan helyzetbe kerülő múzeumokba. A nyár végéig tartó akció során közösségi oldalakon létrehozott felületekre várják a múzeumlátogatók élménybeszámolóit és fényképeit, amelyekből a KKDSZ kiállítást is szervez.


