Patthelyzet Görögországban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMegint patthelyzet alakulhat ki Görögországban: a vasárnap rendezett parlamenti választások urnazárás utáni első eredményei szerint az EU-párti, jobboldali Új Demokrácia és a radikális baloldali, az EU-val és az IMF-fel kötött hitelmegállapodást élesen elutasító Sziriza gyakorlatilag fej fej mellett végzett. Továbbra is kérdéses tehát a görögök jövője, és vélhetően a nemzetközi piacokat sem nyugtatja meg a voksolás eredménye. Annál is inkább, mivel már ez is megismételt választás volt, miután a május 6-i voksolás nyomán egyetlen párt sem tudott stabil kormánykoalíciót alakítani. Elemzők azt sem tartják kizártnak, hogy a görögöket még egyszer az urnákhoz hívják még idén, ahogy továbbra sem lehet kizárni azt sem, hogy a dél-európai ország elhagyja az euróövezetet.
Nem túlzás azt állítani, hogy az egész világ lélegzetvisszafojtva várta a görög választások eredményét. A bizonytalanság negatívan hatott a piacok hangulatára is az elmúlt héten.
7. és 10. oldal


