A jó dizájnnak is kell a cégér
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA WAMP önmagát a kezdetektől fogva üzleti, kereskedelmi és kommunikációs platformként határozta meg, ahol a dizájnerekkel kialakított együttműködés révén jól követhető mintát kínál. Magukat a tervezőket is arra ösztönzi, hogy egymás között is új típusú kapcsolatokat építsenek ki, kölcsönösen inspirálják egymást. A csatlakozott tervezők részére (akiknek a száma mára elérte a 800-at) olyan nyilvános fórum, amelynek tevékenysége arra irányul, hogy a tervekből, prototípusokból termék szülessen, s az megtalálja helyét a piacon. A WAMP céljai között a tervezők munkáját, nemzetközi ismertségének növelését, a magyar tárgy- és formakultúra népszerűsítését fogalmazta meg, ezért 2008 óta éves rendszerességgel nemzetközi dizájnfesztivált szervez, ahol a nemzetközi eredmények bemutatása mellett a magyar tervezők külföldi promóciójára is komoly hangsúlyt fektetnek. A korábbi években a cseh, a holland és a finn dizájn kapott bemutatkozási lehetőséget nálunk, míg a magyar formatervezők legfrissebb eredményeivel Bécs, Berlin, Peking, New York, Torino, Lodz és Helsinki közönsége ismerkedhetett meg. Emellett részt vesznek különféle pályázati kiírásokban, sőt dizájnprojektek megvalósításával egy-egy márka marketingtevékenységét is segítik, egyedi megoldásokat kínálva komoly versenyhelyzetekben. Az elmúlt évek megbízói között szerepelt többek között a KLM, a Telenor és a Heineken is.
A WAMP a dizájn népszerűsítésével, tervezők és termékeik ismertségének és piachoz jutásának elősegítésével kezdeményező szerepet vállalt abban, hogy megmutassa a dizájnban rejlő művészeti, gazdasági és társadalmi lehetőségeket. Ennek során a formatervezés legfrissebb eredményeit közelebb hozzák a nagyközönséghez, ugyanakkor kapcsolatot teremtenek a gazdaság szereplői között. Mivel fontosnak tartják, hogy ismertté tegyék egy-egy termék tervezőjét is, bevezették a Hónap Designere díjat, az elismert alkotót pedig igyekeznek marketing- és menedzsmentszolgáltatásokkal, kiemelt megjelenési lehetőségekkel segíteni.
A hat év néhány adat tükrében: 76 vásár, 750 kiállító, 600 000 látogató, 3 dizájnfesztivál, 9 külföldi kiállítás és 4 jelentős szakmai elismerés. A további fejlődés, a folyamatban lévő fejlesztések megvalósítása azonban minden tekintetben léptékváltást kívánt. A WAMP története újabb fejezethez érkezett, amelyben egy erős identitású, a nemzetközi porondon is életképes márka felépítése a cél. A jól kidolgozott stratégia és a hatékony kommunikáció mellett így egy szakmai befektető bevonása is szükségessé vált, akit Gerendai Károly személyében meg is találtak. A fontos változást a közelmúltban jelentették be, az eseményen jelen volt L. Simon László kulturális államtitkár és Tarlós István, Budapest főpolgármestere is.
„Fontosnak tartom – hangsúlyozta Matheidesz Réka, a WAMP ügyvezetője –, hogy a továbblépés új, szakmai és üzleti szempontból is értékes lehetőségekhez juttathatja a vásárokon kiállító tervezőket.” A szervezet alapítóival szoros egyetértésben kialakított fejlesztési stratégia három fő irányt jelöl ki. Az egyik elsődleges cél a kínálat minőségi és mennyiségi bővítése, további alkotók, tervezők, együttműködő partnerek bevonása. A tervek között szerepel a dizájnvásárok gyakoribb megrendezése, kiszámíthatóbb időzítése, al-brandek létrehozása. „Úgy érzem – nyilatkozta Gerendai Károly –, hogy a WAMP egy jól bevezetett márka a hazai piacon, amelyben további, eddig még ki nem aknázott potenciál rejlik. Remélem, hogy a közös munkánk során ezeket az elképzeléseket szakmailag hitelesen és hatékonyan tudjuk megvalósítani.”
Gerendai Károly szakmai befektető sikerszériát tudhat maga mögött
1993-ban többedmagával létrehozta az első Szigetet, akkor Diáksziget néven. 1999-től alapítója és alelnöke volt a Magyar Koncertpromóterek Szövetségének, s ekkor már a Sziget Kft. több ismert hazai rendezvényt is szervezett a Sziget mellett. 2006-ban megalapította a közéleti személyiségeket tömörítő Szeretem Magyarországot Klubot. 2008-ban – többedmagával – létrehozta a Médiauniót, a legnagyobb hazai média-összefogást, mely évente egy-egy közcélú üzenet tolmácsolása érdekében bonyolít le nagyszabású kampányokat. Ugyancsak 2008-ban nyitotta meg társaival a Costes éttermet, hogy meghonosítsa a világszínvonalú csúcsgasztronómiát Magyarországon, két év múlva első magyar étteremként Michelin-csillagot kaptak. 2010 szeptemberében a Magyar Reklámszövetség Golden Brain díját az Év Megbízója kategóriában szintén neki ítélték.


