Az Ab eltörölte a bírák korai nyugdíjazását
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAlkotmányellenesnek minősítette és visszamenőlegesen megsemmisítette az Alkotmánybíróság a bírák nyugdíjkorhatárának 70 évről 62 évre csökkentését. Az Ab többsége formai és tartalmi szempontból is kifogásolta a nyugdíjazást; a törvényt 8 szavazattal 7 ellenében tették semmissé. Az indoklás szerint a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentése sérti a bírók elmozdíthatatlanságának elvét. Az alkotmányból pontos korhatár nem vezethető le, a csökkentés fokozatossága azonban igen.
Orbán Viktor miniszterelnök úgy reagált, hogy „a rendszer marad”. A kormány a tervek szerint a hét vége előtt javaslatot tesz a parlamentnek az alaptörvény, a bíróságokról szóló jogszabály és a nyugdíjtörvény közötti összhang megteremtésére – jelentette be a kormányfő. Az nem derült ki, hogy ezt milyen módon érnék el.


