BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: Változtatni kell a perverz történelemszemléleten

A miniszterelnök arra számít, hogy öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik külföldre mentek pénzt keresni vagy pusztán kalandvágyból. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ezt a párt ifjúsági társszervezete, a Fidelitas vezetőivel és tagjaival folytatott keddi budapesti megbeszélésen, a múlt héten kezdődött konzultációsorozata újabb állomásán mondta.

A kormányfő szerint mára eltűnt az a bizonyosságérzet, hogy milyennek kell lennie Magyarországnak ahhoz, hogy a győztes országok közé tartozzon. Ez azonban azt jelenti - folytatta -, hogy "a legizgalmasabb időkben vagyunk", mert teljes átrendeződés zajlik, és néhány év alatt nem is fog beállni olyan kemény struktúra a világban, "mintha a Duna fagyott volna be".

Közép- és Nyugat-Európa ma teljesen ellentétes pályán mozog, és "Európa jövője, ha a dolgok így mennek tovább, Közép-Európában van" - fejtette ki Orbán Viktor, hozzátéve, úgy látja, hogy Európa déli és részben nyugati része gazdasági értelemben hanyatló pályán van, míg ezzel szemben Közép-Európa országai nem adósodtak el, a pénzügyeik nem csúsztak ki a kezükből, és a gazdaságpolitikát is ők szabják meg. "A bábuk úgy vannak felrakva a sakktáblára, hogy Közép-Európa előtt egy nagy emelkedő pálya, Nyugat-Európa számára pedig egy vészesen hanyatló pálya rajzolódik ki" - fogalmazott.

Mindennek következményei között említette, hogy szerinte - ha maradnak ezek a tendenciák - öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik külföldre mentek, például pénzt keresni vagy pusztán kalandvágyból. Nekik "fogadóállomásokat" kell kiépíteni, jó munkahelyekre, jó iskolákra van szükségük. Szerinte ugyanígy fel fognak értékelődni a közép-európai egyetemek, és "ha jól alakítjuk át a felsőoktatási rendszerünket, fogadóállomásai leszünk az elfogadható áron tanulni akaró tehetséges nyugatiaknak".

Hangot adott azon véleményének is, hogy a "perverz módon" megfogalmazott, a vesztes csatákat előtérbe helyező magyar történelemszemléleten, gondolkodásmódon szintén változtatni kellene.

A Fidesz elnöke beszélt arról is, hogy szerinte a Fidelitasnak "nincs versenytársa a pályán", ezért egy kis akarattal annyit mehetne előre, olyan eredményeket érhetne el a következő két évben, amennyit "normális történelmi időkben" tíz-tizenöt év alatt sem tudna.

A Fidelitas tagjainak azt mondta, "nem egy szakszervezet vagytok, hanem egy politikai mozgalomnak a részei", mégpedig a rendszerváltás utáni legnagyobb, legsikeresebb, nemzeti-polgári-keresztény közösség politikai mozgalmának részesei. Megjegyezte, hogy a Fidesz-frakcióban helyet foglaló, a Fidelitas színeiben politizáló parlamenti képviselők többen vannak, mint az LMP képviselőcsoportjának tagjai.

Beszédében a pártelnök-miniszterelnök több olyan vezető fideszes politikust is megemlített, akik a Fidelitasból érkeztek. Például "Rogán Tóni egy kétharmados parlamenti frakció munkáját vezeti", így az államfő és a miniszterelnök mögött "igen előkelő helyen van" - mondta, majd kitért arra is, hogy Gyürk András kampányfőnöki munkája nélkül nem tudtak volna elérni egy kétharmados választási eredményt. Az önkormányzati világból példát hozva - utalva a székesfehérvári polgármesterre, Cser-Palkovics Andrásra - úgy fogalmazott, hogy "Cserpa elviszi" Székesfehérvárt, és Tatabánya is "egy fidelitasos fiú irányítása alatt áll".

Összegzésül azt mondta, ha a Fidelitas képes megszólítani a nemzedékét, akkor komoly történelmi küldetésre vállalkozhat, ami nem más, mint "Magyarország megfelelő polcra emelése".

Beszédét azzal zárta, hogy a választást 2014-ben is meg kell nyerni, és a Fidelitasnak az az első számú küldetése, hogy segítsen a fiatalok megszólításában. "Szép dolog a hosszú távú terv, karrier, megfontolás, okosság, de a holnap reggeli melót el kell végezni. A holnap reggeli meló pedig az, hogy fel kell készülni a választásra, meg kell nyerni, le kell győzni az ellenfelet" - mondta Orbán Viktor.

Ágh Péter, a Fidelitas elnöke a konzultáción arról beszélt, hogy a Fidesz és a Fidelitas kapcsolata az ifjúsági társszervezet 1996-os megalapítása óta egy komoly partneri viszonynak tekinthető.

Mint mondta, a fiatalok csak akkor tudnak boldogulni, ha a munkahelyteremtés, a családalapítás és az otthonteremtés nemcsak vágyálom számukra, hanem elérhető közelségbe kerül. Az elmúlt két év ebbe az irányba mutat, de további intézkedésekre is szükség van, hogy a mostani kormányzati ciklusnak a fiatalok a nyertesei lehessenek - hangsúlyozta Ágh Péter, aki szavait azzal zárta: "egy csapatot alkotunk a kormánnyal, hogy a fiatalok nyertesei legyenek a kormányzásnak".

Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel múlt hétfőn kezdett konzultációsorozatának eddigi állomásai során találkozott a KDNP vezetőivel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével, részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán, konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel, közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, és tárgyalt a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével is. Hétfőn az Országos Roma Önkormányzat vezetőivel konzultált a pártelnök-miniszterelnök.

MTI-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.