Karakteres a férfiak konyhája
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEgyre többen akadnak az erősebb nem képviselői között, akik szívesen nyilatkoznak kulináris érdeklődésükről, kedvenc fogásaikról, titkos trükkjeikről és egyéni receptjeikről. Művészek, politikusok vagy akár világhírű futballisták, mint David Beckham, aki még egy szakácstanfolyamra is beiratkozott a Milánóban töltött éve alatt. A bútorgyártók is felfigyelhettek erre a jelenségre, mert néhány új modelljük már kimondottan férfias vonalvezetéssel mutatkozott be. A férfiak pedig, akik a jól felszerelt konyhabútorok között forgolódnak, szívesen választják a nagystílű házigazda szerepét. Csaknem mindegyiküknek akad egy-egy különleges receptje, de recept nélkül is szívesen kísérleteznek a tűzhely mellett. Általában abban is mindnyájan megegyeznek, hogy legszívesebben baráti körüket látják vendégül a vacsoraasztal mellett. Minél többen jönnek, annál jobb.
A férfias dizájnnak vannak alapvető jellegzetességei a konyhai berendezések esetében is. Egyik-másik étkezőasztallal kombinált munkapult például tetszetős, ám kissé robusztus hatású fémlábakon áll, amitől az egész asztal kap némi satupad vagy lakatosműhely jelleget. A fém egyébként is jelentős szerepet kap az anyaghasználatban, ami magától értetődik. A másik igen szembetűnő dolog: törekvés a rendre. A különféle főzéshez és tálaláshoz használt edényeknek, eszközöknek pontosan meghatározott, már-már eltéveszthetetlen helyük van a szekrényekben, fiókokban. Első ránézésre tudható, hogy mi mire való, nem kell semmit keresgélni, ráadásul a szekrényeket úgy alakították ki, hogy a főzés végeztével minden precízen, „elvágólag” visszapakolható és bezárható. Ebben a síkra zárt állapotában a konyha még inkább a laboratóriumok és műhelyek „romantikáját” nyújtja. Persze nem biztos, hogy a fokozott igény a katonás rendre minden esetben a férfiak természetéből adódik, talán inkább arra szolgál, hogy a teremtés koronái magabiztosabbak, mi több: „tévedhetetlenek” legyenek ezen az elvileg nőies terepen (is).
A trendet irányító, menőbb márkák számos egyéb érdekességgel is előrukkolnak. Az igényes anyaghasználat terén mások sem akarnak lemaradni, s a manapság nagyon menő, bársonyos tapintású, fekete műanyag borítást kombinálják tölgyfával. Apropó, tölgyfa! Külön figyelmet érdemelnek azok a megoldások, amelyek sörfesztiválok, a „jó kiskocsmák” illúzióját csempészik a konyhába az asztal alól kihúzható, kecses fapadkák révén – természetesen tölgyfából.
Jópofa és ambiciózus a Veneta Cucine férfikonyhája, amelyet „Folyékony Fény” néven forgalmaznak. Praktikus, egyszerű konyhát akartak alkotni, amely felfüggesztett, szinte a levegőben úszó főzőegységével leginkább egy kisautóhoz hasonlít. Ha a piaci lehetőségeit tekintjük, a könnyű és ökologikus anyagokból készült berendezés némileg talán a szinglik tábora felé kacsingat.
A Bulthaup a luxuskonyhák kategóriájába tartozik, a márka a harmadik helyen áll a legdrágább konyhabútorok világlistáján. Elsősorban a férfiak igényeihez alakították a b2 fantázianevű terméküket, melynek elemei diszkrét dió- vagy tölgyfa szekrényekké összecsukhatók, s így már jól illeszkednek akár egy elegáns nappaliba is. A konyha érdekességei a különféle rekeszek és fűszertartók, amelyeket könnyen ki lehet emelni, és a központi főzőegység oldalához illeszthető. Ez a mobil, sokféle kombinációra alkalmas tulajdonság egyébként a konyha minden részére jellemző.
Tengeri kaland a főzés
A német Alno cég úgynevezett „Tengeri konyhája” egy jacht világát idézi, felelevenítve a vízen eltöltött hétvégék és vakációk ízét. Maga az asztal is vitorlás formájú, ahol „árbocra húzták” a világítást. Az anyagok között dominál a tíkfa és a juhar, melyeket stilizáltan krómozott elemekkel vegyítettek. Ennél férfiasabb dizájn a konyhába szinte már elképzelhetetlen.


