BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszerűbb vagyonkisajátítást akar a minisztérium

A kisajátítási eljárás "egyszerűbbé, gyorsabbá, olcsóbbá és ügyfélbarátabbá" tételét célozza az a törvénymódosítás, amelyet a kormány nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter terjeszt az Országgyűlés elé - áll az igazságügyi tárca pénteki közleményében. A módosítás egyszerűsíti a közérdekű beruházások megvalósításához szükséges eljárásokat a Magyary Zoltán Közigazgatási-fejlesztési Program Egyszerűsítési Programjával összhangban.

A szaktárca leszögezi: a kisajátítási eljárás természetéből fakadóan más, mint a többi közigazgatási hatósági eljárás. Az eljárást a magyar állam és az önkormányzatok kezdeményezhetik többségében valamilyen közérdekű beruházás (kórház, iskola, sportcsarnok, közút, ipari  létesítmény építése) érdekében, a tulajdonosok teljes körű kártalanítása mellett. A kisajátítást elszenvedő tulajdonos és a közérdekű beruházást megvalósító érdeke is, hogy az eljárást minél gyorsabban és hatékonyabban lefolytassák. Évente körülbelül 3000 ilyen eljárás történik, és gyakori, hogy ezek az eljárások elhúzódnak, ezzel komoly károkat okozva a közösség érdekeinek.

A módosítás az elhúzódást okozó tényezők kiküszöbölésével az eljárás gyorsítását célozza. A most benyújtott törvényjavaslat 2013. július 1-jei hatálybalépést tartalmaz.

A törvényjavaslat szerint a közérdekű környezetvédelmi célok megvalósítása érdekében a kisajátítási esetkörök bővülnek a környezetvédelmi célú (hulladéklerakó létesítése), valamint a Natura 2000 területet érintő kisajátítási lehetőséggel, de ehhez a természetvédelmi hatóság előzetes hozzájárulása szükséges. Bővül azoknak az eseteknek a köre is, mikor a kisajátítás feltételeinek egy részét nem kell vizsgálni. Ilyen eset az, ha a kisajátítás már az ingatlanon lévő létesítmény, illetve állat- vagy növényvilág védelme miatt történik.

A kisajátítási eljárás egyes elemeinek módosítása a tulajdonosok és az egyéb jogosultak jogbiztonságát és hatékonyabb védelmét is szolgálja, továbbá a  szabályozás életszerűbbé is válik. Külterület esetében nem lesz kötelező az egész ingatlan kisajátítása, hiszen sokszor előfordul, hogy külterületi, több ezer négyzetméteres teleknagyságok esetében sem a kisajátítást kérőnek, sem a tulajdonosnak nem érdeke a teljes terület kisajátítása.

Rendeződik az ingatlanon fennálló zálogjog, végrehajtási jog és közérdekű használati jogok sorsa is. Zálogjog esetén a jövőben a zálogjogosult és a tulajdonos érdekeinek kiegyensúlyozása érdekében - ha a felek másképpen nem állapodnak meg - bírósági letétbe kell helyezni a kártalanítási összegnek a követelést kitevő részét. A tulajdonosok számára a jelenleginél több idő jut majd a kártalanítási összeget megalapozó szakértői vélemény áttanulmányozására.

A javaslat több módon is gyorsítja a kisajátítási eljárást. A kisajátítási kérelem tekintetében formanyomtatvány alkalmazását vezeti be, amely segíti a kérelem hiánytalan benyújtását. Ezzel egyidejűleg korlátozott lesz az eljárások során a hiánypótlások köre és száma, mivel jelenleg a kisajátítási eljárás elhúzódását leginkább az okozza, hogy hiányosak a kérelmek. A közérdekű beruházások mielőbbi megvalósítása is azt indokolja, hogy ez a jelenleginél szigorúbban legyen szabályozva, ezért egyszeri hiánypótlásra lesz lehetőség. Amennyiben a kérelmező nem, vagy határidőn túl pótolja a hiányokat, eljárási bírságot szabhatnak ki vele szemben.

Szintén az eljárás elhúzódását megelőzendő a kisajátítási eljárás ideje alatt az ingatlan tulajdonosa csak a kisajátítást kérő javára vagy engedélyével értékesítheti az ingatlant.

Ugyancsak változás, hogy megszűnik a kisajátítási hatóság által történő birtokba adás intézménye, egyúttal a kisajátítási eljárást lezáró cselekmények elvégzésének kötelezettségét egységesen a kisajátítási határozatba kell foglalni, így könnyebb lesz a kisajátítás és az azért járó kártalanítás megfizetésének végrehajtása, és nem lesz szükség helyszíni bejárással egybekötött jegyzőkönyv felvételére sem.

Továbbá gyorsulnak és egyszerűsödnek a kisajátítási határozat elleni közigazgatási perek is - ismerteti a közlemény.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.