Közélet

Főkalózok: Svájc és Olaszország is a feketelistán

Egy amerikai kongresszusi bizottság öt olyan országot azonosított be, amelyekben gyakorlatilag hiányzik a szerzői jogok jogi védelme.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint a mulasztó országok között szerepel Kína, Oroszország és Ukrajna. Ám első ízben Olaszország és Svájc is megjelent az International Anti-Piracy Caucus elnevezésű anyagban, amely a szerzői jogot megszegők listáját tartalmazza.

A szellemi tulajdonjogok érvényesítésének hiánya ezen országokban súlyos aggodalmat kelt az amerikai szerzőkben és az egész amerikai gazdaságban - hangoztatja a kongresszusi jelentés. A korábbi listán kiemelt helyen szerepelt Kanada és Spanyolország, amelyek azonban poztív lépéseket tettek a szerzői jogvédelem megerősítésére.

A jelentés szerint a jelentős gazdasági hatalmak fokozzák ugyan erőfeszítéseiket asz internetes kalózkodás leküzdésére, amely azonban továbbra is komoly probléma. A Motion Picture Association of America szerint, tavaly 58 milliárd dollárnyi veszteség érte az amerikai filmszakmát az illegális letöltések miatt és 373 ezer munkahely szűnt meg.


 

lista szerzői jog kalóz feketelista
Kapcsolódó cikkek