BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Melyik a legjobb munkahely?

A kisvállalatok között a kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft., a közepes cégek között az FGSZ Földgázszállító Zrt., míg az ezer munkavállalónál többet foglalkoztató cégek közül a Provident Pénzügyi Zrt. lett a legjobb munkahely Magyarországon az AonHewitt humánerőforrás tanácsadó legfrissebb felmérése alapján, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.

A 250 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozásoknál a Mars Magyarország Értékesítő Bt., valamint az Intercontinental Budapest került fel a legjobb munkahelyek dobogójára, míg a közepes cégek versenyében a Microsoft Magyarország Kft. szerezte meg a második, a Novartis Hungária pedig a harmadik helyet.


Az ezer munkavállalónál foglalkoztató cégeknél a második a Magyar Telekom lett a legjobb munkahelyek versenyében, míg a harmadik helyet az Ericsson Magyarország szerezte meg. Idén két iparágban, az IT, telekommunikáció és a termelés területén hirdettek legjobb munkahelyet, előbbinél a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft., utóbbinál a Microsoft Magyarország kapta az elismerést. A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az AonHewitt 2012-es legjobb munkahely felmérésében közel 100 magyarországi vállalat több mint 30 000 munkatársát kérdezték meg.

Az idei legjobb munkahelyeken a munkatársak úgy vélik, a vezetés az alkalmazottakkal a legértékesebb erőforrásként bánik, munkahelyüket vonzónak tartják, és úgy látják, sikerül náluk megtartani a jó munkaerőt, így szívesen ajánlanák cégüket munkahelyként másoknak is. A felmérésből kiderül az is, hogy a legjobbaknál dolgozók sokkal inkább úgy érzik, hogy a felső vezetés nyíltan tájékoztatja őket a céget érintő kérdésekről, bíznak a vezetők üzleti döntéseiben, és 86 százalékuk úgy véli, a felső vezetés megteszi a szükséges lépéseket a vállalat hosszú távú sikeressége érdekében.

Az idei felmérésben résztvevők csupán 37 százaléka ért egyet azzal, hogy fizetésük elvégzett munkájukkal és a rájuk bízott felelősséggel arányos, a fizetés versenyképességével pedig a válaszadók csupán 41 százaléka elégedett. A megkérdezett munkavállalók kevesebb mint fele nyilatkozott úgy, hogy szervezeti egységében megfelelően elismerik és díjazzák a kiemelkedő teljesítményt. A vezetés emberközpontúságát szintén hiányolták a megkérdezettek: csak kevesebb mint minden második munkavállaló vélte úgy, hogy a vezetés a cég legértékesebb erőforrásaként bánik vele.

A megkérdezettek alig több mint harmada szerint biztosított számára a megfelelő előrelépési és karrierlehetőség. A résztvevő cégek munkatársainak alig 52 százaléka, azaz minden második dolgozói gondolja, hogy a vezetés jól irányítja a vállalatot, és 46 százalék látja úgy, hogy a vezetői kommunikáció őszinte és nyílt. A közlemény szerint a felmérésben résztvevő vállalatok összesen 478 felsővezetője számára a legnagyobb kihívásokat 2012-ben a változó piaci környezet, a sikeres stratégiaalkotás és a munkatársi elkötelezettség megtartása jelentik.

Bár a felsővezetők 89 százaléka szerint sikeresen helyt fognak állni a jövőben, közben 41 százalék szerint nem tudják megtartani legjobb embereiket. A felsővezetők egyetértenek, hogy nehezebb most kijelölni és megmutatni a következő időszakra vonatkozó stratégiát. 2011-ben a válaszadók 87 százaléka számolt növekvő költséghatékonysági nyomással, idén sincs ez másként. Hasonlóan sokan számítottak és számítanak idén is a közvetlen versenytársakhoz képest erőteljes növekedési elvárásokra (a megkérdezett vezetők több mint 60 százaléka számol ezzel 2014-ig). Ami jelentős változás az előző évhez képest, hogy míg 2011-ben a felsővezetők közel fele 3 éves időtávon már reménykedett a források növekedésében, 2012-ben ez az arány 40 százalék alá csökkent - olvasható a közleményben.

2012-ben minden hatodik magyar munkavállaló kimondottan tart állása elvesztésétől, és a válaszadók kevesebb, mint harmada gondolja úgy, hogy gyorsan könnyen találna állást, ha most új munkahelyet kellene keresnie. Mindenképpen figyelmeztető jel, hogy a válaszadók közel fele évek óta úgy véli, nehézségbe ütközne új állást találnia - véli az AonHewitt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.