BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sztrájk béníthatja meg az oktatást - Bekeményítettek a tanárok

Sztrájkbizottságot alakítottak a közoktatásban működő ágazati szakszervezetek - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

Közölte azt is: szerdán hivatalos levélben tájékoztatják Orbán Viktor miniszterelnököt a sztrájkbizottság megalakulásáról és egyben kérik, hogy jelölje ki a kormány részéről a tárgyalópartnert.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács pénteki ülését követően közölte: követelésük, hogy január elsejétől 20 százalékkal emeljék a közszféra minden dolgozójának bérét, illetve függesszék fel az iskolák január elsejétől tervezett állami átvételét.

Hozzátette: követelik, hogy függesszék fel a pedagógus-életpályamodell bevezetését, valamint azt is, hogy az országgyűlési képviselők "hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik a 2012/2013-as tanév nyugodt befejezését és a 2013/2014-es tanév nyugodt elkezdését".
Arra is felszólítják a kormányzatot, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyeket nem egyeztettek minden oldallal, "nem csak a hozzájuk közelálló szakmai szervezetekkel, (...) hanem hallgassák meg (...) azoknak a véleményét is, akiknek esetleg az általuk előterjesztettel szemben ellenkező véleményük van" - fogalmazott Mendrey László.

A PDSZ elnöke felhívta a figyelmet: ahhoz, hogy akciójuk célt érjen, "minden természetes szövetségesüket", az önkormányzatokat, iskolafenntartókat és a szülőket is megkeresik, hogy közösen álljanak ki a közoktatás érdekeiért. Galló Istvánné hangsúlyozta: a sztrájkbizottság megalakulása a pedagógusokon kívül a gyerekekről és a szülőkről is szól, mert "a közoktatás átalakításának nemcsak a pedagógusok lesznek a szenvedő alanyai, a következmények a gyerekeket és a szülőket is hátrányosan fogják érinteni". 

A PSZ elnökének véleménye szerint mindazokat a fenntartásokat, amelyeket a közoktatás átszervezésével kapcsolatban a szakszervezetek megfogalmaztak, alátámasztja Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár lemondása is. Idézte a helyettes államtitkár egy napilapban megjelent nyilatkozatát, miszerint "az ország jelenlegi állapotában alázattal kell tudomásul vennie, hogy a köznevelési rendszer átalakításának financiális háttere, mely természetesen nem egyszerűen pedagógus-béremelést jelent, egyelőre nem áll rendelkezésre".
    A sajtótájékoztatón Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke és Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke is megfogalmazta a közoktatás átalakításával kapcsolatos aggályait.

Kérdésre válaszolva Mendrey László elmondta: a törvény szerint Orbán Viktor öt napon belül köteles válaszolni hivatalos levelükre, és ki kell jelölnie a kormány képviselőit a tárgyalásokhoz, akivel hét alkalommal kell egyeztetni, ezen időszak alatt pedig egyszer lehet figyelmeztető sztrájkot tartani. Mint mondta: ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor lehet megkezdeni a sztrájkot. A PDSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy találnak olyan "értelmes megoldást", amivel elkerülik a sztrájkot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.