BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Betiltanák a kampányt a kereskedelmi tévében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Szigorítás Nem lehetne közzétenni politikai reklámot körzeti és helyi médiaszolgáltatónál, kereskedelmi médiumban, internetes honlapokon és moziban egy fideszes módosító javaslat szerint. A Vas Imre által benyújtott indítvány alapján módosulnának a kampánycsend szabályai is: a jövőben urnazárásig lehetne kampányolni, a megkötés csak annyi, hogy a szavazóhelyiségek bejáratától számított 150 méteres távolságon belül nem lehetne hirdetni a jelölteket, emellett csak a szavazás napján nem lehetne választási gyűlést tartani.

Megmaradna az újságokban történő reklámozás lehetősége, de az újságoknak előre kell jelezniük a szándékukat a reklámok megjelentetésére, valamint előre el kell juttatniuk az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a minden politikai szereplőre egységesen vonatkozó hirdetési árjegyzéküket, 15 napon belül pedig az elszámolást.

Puskás Imre terjesztette be azt a javaslatot, amely lehetővé teszi a pártoknak és jelölő szervezeteknek, hogy a nyilvántartásba vételt követően megkapják a szavazóköri névjegyzékben szereplő választók nevét és lakcímét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.