Látványos otthoni melegségre vágyunk
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA biokandalló kifejezés valójában nem is fedi igazán a dolog lényegét, hiszen nem kandalló, még ha kandallószerűen be is építjük a falba, hanem egy olyan meleget és látványosság, amely beleapplikálható a szekrénysorba, a kisebb-nagyobb asztalkákba. Akaszthatjuk falra, mint egy élő lángot produkáló „tűzfestményt”, rakhatjuk díszgyertya helyett az asztalra, de térbe is állíthatjuk, mint egy villanyradiátort vagy egy virágállványt. Nem nevezhetjük valódi újdonságnak, hiszen körülbelül úgy működik, akár a régóta ismert sprituszfőző.
A bio előtag onnan származik, hogy a biokandalló bioetanollal, vagyis keményítőtartalmú növényi matériából (ez lehet kukorica, vagy különböző faféleség is) előállított fűtőanyaggal üzemel. A biomasszából olyan alkoholféleség származik, melynek égése során nem keletkeznek káros anyagok vagy füst, így kéményre sincs szükség. Ebből logikusan következik, hogy megússzuk a beépítési, kéményépítési munkálatokat és költségeket, továbbá a szakhatósági engedélyeztetés procedúráját. A tüzelőanyag tárolásáról sem kell gondoskodnunk.
Maga az eszköz a többnyire acél égéstérből és a tűzálló üveghatárolókból, valamint a bioetanol számára fenntartott tartályból áll. Formája, mérete különböző, a honi üzletekben kapható típusok ára (méretek figyelembevételével) 10 és 200 ezer forint között mozog. A működtetésükre vonatkozó szabályok közül fontos, hogy ne használjanak benzinkutaknál kapható etanolt, ahogy benzint, gázolajat sem. Működés közben ne hagyják felügyelet nélkül, ha elmennek otthonról, zárják el, vagy várják meg, amíg a lángja kialszik. Gyúlékony anyagokat ne tároljanak a közelében, s a gyerekeket ne engedjék, hogy játszanak a lángjával.
A mi éghajlati körülményeink között elsősorban kiegészítő fűtésként ajánlható, bár a technikai fejlődés itt is mozgásban van, és sok függ a lakótér valamint a kandalló méretétől. Alapvetően azonban nem a fűtési értékek a mérvadók, ha főként látványelemként használjuk. Egy liter bioetanol 600-700 forint között kapható, ami, az égőfelület nagyságától és az intenzitástól függően, néhány órára elegendő.
Ami ennek a divatos és tetszetős fűtési módnak az igazi és pótolhatatlan értékét adja, hogy kedvező áron, különösebb macera nélkül élvezhetjük a tűz (a valódi, nyílt láng) barátságos, otthont formáló látványát, ráadásul meleget is ad. Akit a biokandalló enteriőrformáló szerepe érdekel, fantasztikus képeket találhat az egyik legnevesebb gyártó, a Planika cég honlapján (planikafires.com). Itt olyan – egyelőre – luxusmegoldások is láthatók, amelyek talán vizuálisan is igazolják, hogy joggal beszélhetünk egy kisebbfajta lakberendezési reformról. Ezeket a készülékeket már áthatja a modern elektronika, gombnyomásra, távirányítással működik a „kandalló”, amit már aligha nevezhetünk bármiféle tűzhelynek, legfeljebb tűzhelyként is funkcionáló, újfajta bútornak. Nyilvánvalóan a legmodernebb design szerint, és felettébb környezetkímélő módon.
Változatos stílusban
A hangulat- és illúziókeltés a lakberendezés egyik fontos eszköze, főként, ha a tűz, a lángok fényét és meleget kívánjuk felhasználni. A biokandallókhoz többféle fém, kő és kerámia kiegészítő kapható, például a valóságoshoz megszólalásig hasonló apró farakás vagy a most oly divatos díszkavicsok – ezek a tűztér körül hatásosan elhelyezhetők. Olyan kisméretű, asztali típusok is kaphatók belőlük, amelyek nem foglalnak el több helyet, mint egy hamutál vagy egy virágváza. Színük, mintázatuk elegáns és változatos.


