BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NGM: bővül a foglalkoztatás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

trend A tárca szerint nem a közmunka miatt több az állás

Az ipar és a vendéglátás területén számít érdemi foglalkoztatásbővülésre a Nemzetgazdasági Minisztérium, míg az agrárium munkahelyei fogynak majd. A munkanélküliség stagnálni fog a tárca szerint 2013-ban. A Magyar Munkaerőpiaci Prognózis idei felvételének előzetes adatainak vizsgálata szerint a vállalkozások közül 14,1 százalékponttal magasabb azoknak az aránya, amelyek 2013-ra foglalkoztatásbővülést prognosztizálnak – nyilatkozott lapunknak a jövő évi munkaerő-piaci várakozásokkal kapcsolatban a tárca. Az NGM-nél mindemellett nem várják az álláskeresők létszámának jelentős csökkenését.

A tárca szerint a közelmúlt foglalkoztatási növekedésben szerepet játszott a közfoglalkoztatás kiterjesztése is, de a növekedés nagy része nem ebből adódik. Az idei harmadik negyedévben foglalkoztatottak 3 millió 936 ezer fős létszáma 80 ezerrel haladta meg az előző év, és 120 ezerrel 2010 azonos időszakát.

A tárca a – jelenleg rendelkezésre álló legfrissebb – augusztusi KSH adatokra hivatkozik. Eszerint a 2010-es 98 ezres havi érintett létszám 2011-re 72 ezerre csökkent, ami 2012 augusztusára újból növekedett, 106 ezer főre. Vagyis az elmúlt két évben a foglalkoztatottak létszámának bővülésből csupán 10–30 ezerre tehető a közfoglalkoztatás hatása – tette hozzá a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.