Pokorni rámutatott: az elmúlt két év vitái az állam valódi szerepére nem tértek ki, de szembeállították az oktatás közszolgálatként való felfogását, valamint a piaci szemléletet. Az új köznevelési törvény azt rögzíti, hogy az állam közszolgálatként fogja fel az oktatást, ezzel pedig vállalja, hogy ne lehessen ezen a címen „bóvlit” adni.
Pokorni Zoltán hozzátette ugyanakkor, hogy a „gyerek a szülőé, nem az államé.” A korábbi szabályozás szerint a családok döntöttek úgy, hogy a szakiskolai képzés helyett az érettségire ösztönzik a gyerekeiket, amelynek révén az ilyen képzés aránya jelentősen csökkent. Joga van ugyanakkor egy államnak azt mondania, hogy a finanszírozás feltételeit egyenlően biztosítja az állami és a magániskoláknak, mint például a dán rendszerben, vagy a magánintézményeket tisztán fizetősnek hagyja meg, mint az amerikai megoldás. „Magyarország a kettő között van” – jelentette ki Pokorni Zoltán. A bizottsági elnök a szabad iskolaválasztást védendő értéknek nevezte. Ellenpéldaként említette ugyanakkor a finn példát, ahol egy tisztán állami rendszer képes nagyon jó teljesítményre.
Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke az eseményen elmondta: az iskola a családnak felelős, az oktatást azonban úgy alakították át az elmúlt két évben, hogy azzal a „családok számára fontos dolgok elbizonytalanodtak”. Mindez Horn szerint ráadásul nem szakmai viták mentén történt meg, hanem egy „ideológiavezérelt csapat” hajtotta végre.
A nemzeti alaptanterv szerinte színvonalasabb, mint az előző volt, de azt nem tartja elfogadhatónak, hogy kötelezővé tegyék.
Az állam nem akarja elvenni a szakmai irányítást az önkormányzatoktól az oktatási intézmények átvételével – ezt már a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke mondta pénteken Veszprémben. Marekné Pintér Aranka kijelentette: az oktatási rendszer átalakítása olyan gyors és nagyléptékű feladat, amelyet csak az önkormányzatokkal közösen lehet megvalósítani. Hozzátette: meg kell teremteni azt a nívót, amely egységes hozzáférést, esélyt biztosít mindenkinek az oktatásban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az MTI birtokába került, november 20-i előterjesztése szerint a kormány 53 640-ben állapítaná meg a 2013-ban az ösztöndíjjal, vagy részösztöndíjjal támogatott hallgatók számát. Az előterjesztés szerint továbbra is prioritást élveznek a műszaki, a természettudományi, ész informatikai pályák.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az MTI birtokába került, november 20-i előterjesztése szerint a kormány 53 640-ben állapítaná meg a 2013-ban az ösztöndíjjal, vagy részösztöndíjjal támogatott hallgatók számát. Az előterjesztés szerint továbbra is prioritást élveznek a műszaki, a természettudományi, ész informatikai pályák. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.