Közélet

LMP: energiahatékonysági beruházásokkal csökkentsék a rezsit!

Fenntarthatatlan a kormány rezsicsökkentési programja az LMP szerint, az ellenzéki párt az energiahatékonysági beruházásokban látja a valós megoldást.

Heltai László, az LMP szóvivője vasárnap sajtótájékoztatón úgy értékelte, a kormányzati rezsicsökkentés tiszavirág-életű lesz, mert éppen azoktól a beruházásoktól veszi el a forrást, amelyek a valós rezsicsökkenést eredményeznék. A szóvivő szerint a rezsicsökkenés csak az energiahasználat csökkentésével képzelhető el.

Szél Bernadett, az LMP képviselői csoportjának helyettes vezetője változtatást sürgetett a külföldi tulajdonú energiacégek adóztatásában. Mint mondta, az érintett társaságoknak Magyarországon a nemzetközi szinthez képest fele akkora a profitvisszaforgatási rátája. Szerinte azt a profitot, amit az energiacégek Magyarországon tartanak, alacsonyabb szinten kellene adóztatni; amit kifejezetten energiahatékonysági beruházásokra fordítanak, azt pedig egyáltalán nem. Amit kivisznek az országból, azt viszont magasabb kulccsal kellene – mondta Szél Bernadett.

Az LMP-s politikus egy 200 milliárd forintos zöldberuházási alap létrehozását szorgalmazta. Szavai szerint a lakóházak és intézmények szigetelése nem megfelelő, s amíg ez nem javul, nem lesz előrelépés az energiahatékonyságban. Utalt arra is, hogy ezen beruházások az építőipar és az alacsonyabban képzettek foglalkoztatási problémáira is megoldást jelentenének. Szél Bernadett emellett azt javasolta: a nyílászárócserébe, a falak szigetelésébe vonják be az energiaszolgáltató cégeket is. A vállalatok elvégezhetnék a beruházásokat, a fogyasztók pedig amunkálatok megtérítéséig azonos rezsit fizetnének - vetette fel.

LMP Heltai László rezsicsökkentés energiahatékonyság beruházás nyílászárócsere Szél Bernadett
Kapcsolódó cikkek