Közélet

Pintérék elégedettek a mentéssel

A kormányfő felkérésére a Belügyminisztérium hétfő estére elkészíti a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentését. A mentés vezetői nagyon elégedettek, az MSZP szerint viszont hazudoznak.

Nincs már elzárt település, nincs járhatatlan út, és sok településen visszaállt a vízszolgáltatás is – jelentette be vasárnap délután a belügyminiszter. Pintér Sándor elmondta, hogy jelenleg 75 településen van még baj az áramszolgáltatással, mivel az áramellátás gerinchálózatából 240 oszlopot tört szét a vihar. Ennek helyreállításában a katasztrófavédelem, a honvédség és a rendőrség támogatása mellett folyamatosan dolgozik az áramszolgáltató cég.

A sajtótájékoztatón Pintér Sándor, valamint Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője és Papp Károly országos rendőrfőkapitány is sikeresnek értékelte a szervek munkáját a katasztrófahelyzet felszámolásában. Az újságírók kérdésére, hogy miért nem kérték korábban a honvédség segítségét és eszközeit, azt mondták: nem volt rá szükség.  Hozzátették: az úton rekedt emberek biztonságba helyezéséről egyebek között a katasztrófavédelem által biztosított melegedőbuszokkal, továbbá 227 melegedőhely megnyitásával gondoskodtak.

Bakondi György szerint a három nap alatt a katasztrófavédelem erői összesen 1692 esetben avatkoztak be. Az OKF vezetője szerint felkészülten, szervezetten reagáltak a megfelelő erők és eszközök alkalmazásával, sikeres volt a beavatkozásuk.

"Európa eddig ismert legnagyobb márciusi viharát éltük át" – hangoztatta Pintér. A miniszter szerint a vihar és a hófúvás miatt mintegy 270 ezer ember került veszélybe, nagyon sokan voltak a közutakon. Beszámolt arról, hogy a katasztrófahelyzetet megelőzően többszörös riasztást adtak ki. Az Országos Meteorológiai Szolgálat már szerda este 19 óra 30 perckor jelezte: rendkívül erős vihar várható. Csütörtökön megerősítették, hogy akár 120 kilométer/órás szél is kialakulhat. Az OKF a hírek ismeretében Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Fejér megyében a helyi sajtón keresztül tájékoztatta az embereket, hogy lehetőleg ne induljanak útnak. A katasztrófavédelem csütörtök délután ugyanerre már országos szinten is figyelmeztetett - hangoztatta a miniszter.

A rendőrség csütörtök délután 14 óra 30 perckor lezárta az M1-es és az M7-es utat, "14 óra 54 perckor katasztrófahelyzet kihirdetésre került" - mondta a miniszter. Pintér szerint az, hogy ilyen eredményesen sikerült megoldani a helyzetet, annak köszönhető, hogy csütörtökön délután a katasztrófavédelem és a rendőrség egységeivel felállt az Operatív Törzs, amely a mentőszolgálattal, valamint a katonasággal is együttműködött. Kiemelte a nemzetközi összefogást is, hiszen Ausztria és Szlovákia belügyminiszterei is segítették a mentési munkálatokat szervezéssel, eszközzel egyaránt.

A belügyminiszter kiemelte, hogy a katasztrófahelyzet miatt egy ember sem hűlt ki az autókban, minden emberi életet sikerült megmenteni a lezárt útszakaszokon. Az országos rendőrfőkapitány is megerősítette: sem pénteken, sem szombaton nem történt halálos kimenetelű közúti baleset a hóhelyzettel összefüggésben. Az elzárt gépjárművekben nem keletkezett kár, nem volt fosztogatás, illetve lopás. A leszakadt vezetékeket színesfém-tolvajok próbálták meg ellopni. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is előállították a tolvajokat, utóbbi helyen már az orgazdát is megtalálták a rendőrök.

Papp elmondta, hogy a rendőrség csütörtökön 13 órakor rendelte el az országos törzs felállítását, amely megkezdte a megyei rendőr-főkapitányságok tevékenységének összehangolását, felügyeletét. Továbbá fokozott rendőri felügyeletet rendeltek el az érintett térségekben. Ezt a következő napokban is fenntartják - tette hozzá. Az országos rendőrfőkapitány kitért arra is, hogy az elmúlt 3 nap alatt mintegy 15-szörös volt a police.hu rendőrségi portál látogatóinak száma. Az ORFK kommunikációs szolgálata 518 közleményben tájékoztatott az eseményekről.

A "hókáosz" ügyében a felelősök "hazudoznak össze-vissza és hülyének kívánják nézni az embereket" - jelentette ki vasárnap Gúr Nándor. Az MSZP-s politikus leszögezte: ha egy országban vészhelyzet alakul ki, akkor a kormány felelőssége, hogy azt kezelje. Gúr szerint már a 7 és 15 napos előrejelzésekből is látszott, hogy március 15-én nagyobb mennyiségű csapadék hullhat és akár hóátfúvások is lehetnek. A politikus hangsúlyozta, ennek ellenére szerdán semmilyen megelőző intézkedés nem történt. Hozzátette: a csütörtöki nap is így kezdődött, még a hófogókat sem tették vissza a helyükre.

A kálváriát nem a hideg és a szél, hanem azok az emberek okozták, akiknek az lett volna a dolguk, hogy megelőzzék a bajt, "Orbántól, Pintérig" - jelentette ki. Meggyőződése szerint akiknek ez lett volna a dolguk, azok nem hozták meg a megfelelő intézkedéseket. Megkérdezte, hogy ha Pintér Sándor belügyminiszter szerint felelőtlenek azok, akik útnak indultak, akkor az úton 15 órát töltő Giró-Szász András kormányszóvivő is felelőtlen-e.

Megismételte korábbi bejelentésüket, amelyek szerint az MSZP egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, amelyik a hétvégi havazás és az annak nyomán kialakult káosz hátterét tárná fel. Hangsúlyozta: nem azért van szükség a bizottságra, mert mindenáron felelősöket akarnak keresni, hanem azért, mert az ilyen helyzeteket a későbbiekben el kell kerülni.

Ha Magyarországot egy nagy földrengés vagy más hasonló horderejű természeti katasztrófa sújtja, akkor a hétvégén látható felelőtlenségnek és káosznak embernek sokasága lehetne a vesztese - jelentette ki Gúr. Csak annak köszönhető, hogy ez nem így történt, hogy az emberek összefogtak egymással, a "civilek, az önkéntesek, a posztoló rendőr, a mentős, a tűzoltó tette a dolgát, még ha nem is kapott egyértelmű útmutatást, nekik még egyszer köszönet".

Arra az újságírói felvetésre, hogy 2006. augusztus 20-án az MSZP-kormány csődöt mondott a fővárosra lecsapó vihar kezelésekor, azt felelte: akkor egész más volt az intézkedésre rendelkezésre álló idő, mert csak három órával korábban lehetett csak tudni, hogy hol és mi fog történni. Hozzátette: akkor az esemény szervezőjét megbüntették. Hozzátette: tudomása szerint a katasztrófavédelem vezetője is megrovást kapott. Most viszont a kormány a bizottság felállítását, a helyzet tisztázását sem támogatja - jelentette ki Gúr Nándor. Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, országos középtávú jelentése szerint a jövő héten enyhül az idő, de helyenként továbbra is számítani kell havazásra.

Gúr Nándor áramellátás katasztrófavédelem Bakondi György rendőrség rendkívüli időjárás OKF Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság MSZP országos rendőrfőkapitány vízszolgáltatás Belügyminisztérium havazás Országos Meteorológiai Szolgálat belügyminiszter Papp Károly áramszolgáltatás Pintér Sándor
Kapcsolódó cikkek