Hetvenhat képviselő van, aki lakást kap a Parlamenttől Budapesten - járt utána az origo. Olyanok jogosultak erre, akiknek nincs budapesti ingatlantulajdonuk, közeli hozzátartozójuk tulajdonában nincs lakás vagy ház, és igényelték ezt az elhelyezést. A lakások azonban még nincsenek meg, így addig a képviselők, ha ezt kérik, három- vagy négycsillagos szállodában alszanak.
A listán szereplők közül a legfurcsább az, hogy van köztük olyan, aki Budapesten nyert: Szabó Szabolcs, aki az Együtt–PM színeiben Csepelen szerzett mandátumot. Szabó Szabolcs az Origo kérdésére megerősítette, hogy igényelt képviselői lakást. Ezt azzal magyarázta, hogy bár évek óta Budapesten él, gyulai származású, és a fővárosban csak bérlakása van, saját budapesti ingatlannal nem rendelkezik.
A listán van négy olyan képviselő is, akik mindannyian Budapest agglomerációjában élnek, vagyis akár ingázhatnának is. A listán szereplő képviselők közül a jobbikos Gyöngyösi Márton lakik legközelebb Budapesthez, az alig 15 kilométerre lévő Nagykovácsiban. Gyöngyösi ugyanakkor érdeklődésünkre azt mondta, meglepődött, hogy ő is a lakásigénylők között van. Azt mondta, emlékszik rá, hogy jogi bikkfanyelven, bonyolultan megfogalmazott mondatokban tették fel a kérdéseket arról, kér-e szállodát, kér-e lakást, vagy mindkettőről lemond, és ő 99,99 százalékig biztos abban, hogy ez utóbbinál ikszelt.
A fideszes Csenger-Zalán Zsolt szintén igényelt budapesti lakást. Ő a Budapesttől 33 kilométerre lévő Zsámbékon él, ő a település polgármestere is.
Az újonnan a parlamentbe került fideszes Bóna Zoltán a fővárostól 36 kilométerre fekvő Dunavarsány polgármestere. Bóna asszisztense azt közölte: "Képviselő úr a jogszabályban biztosított lehetőséggel élt, amikor jelezte szándékát. Az ügyben döntést még nem hozott, végleges elhatározása előtt minden körülményt mérlegelni fog."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.