A nagyobb tavak közül a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő-tavon és a Tisza-tónál található fürdőhelyek túlnyomó többsége kiváló minősítést kapott, továbbá a Duna évek óta javuló vízminősége lehetővé tette, hogy a folyó főágán is fürdőhelyet jelöljenek ki Gödnél.
A kifogásolt fürdőhelyek a Tisza mentén, Gergelyiugornya szabadstrandján, valamint a Kettős-Körös mentén, a Szanazugban, a dobozi és a gyulai oldalon találhatók – közölte az ÁNTSZ. A tájékoztatás szerint az idei adatközlés az első, amely már mindenben maradéktalanul megfelel az Európai Unió elvárásainak és uniós értékelési rendszer alapján történt – közölte az ÁNTSZ, hozzátéve, egy strandot általában egy szezon alatt négy alkalommal vizsgálnak, nyitás előtt, és a nyár folyamán havonta egyszer.
A szabadvízi fürdővizek esetében a vízmintavétel mellett a helyszínen szemrevételezik, hogy a víz felületén van-e darabos és/vagy úszó szennyeződés, esetlegesen olajfolt, vagy megfigyelhető-e intenzív hínárosodás. A tavakon a vízvirágzásra is figyelnek, ami a köznyelvben kék algának nevezett, allergén toxinokat termelő baktérium elszaporodása.
A besorolás szerint kiváló, jó, tűrhető és kifogásolt minősítést kaphat egy szabadvízi fürdőhely. Az OKI közzétett listája szerint többek között kiváló minősítést kapott még a Hévízi Tófürdő, a veresegyházi és az orfűi strand, a dunavarsányi Rukkel-tó és a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő.
Jó minősítést kapott még Fadd-Dombori három strandja, a soproni Tómalom-fürdő, a Szelidi-tó és a soltvadkerti Vadkerti tóstrand is. Az ÁNTSZ ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt, mert ezeken a helyszíneken a víz minőségét nem ellenőrzik, a fürdőzés higiénés feltételei nincsenek meg. A közegészségügyi veszélyeken túl sok esetben a balesetveszély miatt is tiltott a fürdés.
A tisztiorvosi szolgálat közleményében arra is figyelmeztet: a természetes fürdőhelyeken, különösen a folyóvizeken a vízmélység hirtelen változása és a sodrás veszélyes lehet, továbbá minden esetben kerülni kell a felhevült testtel történő hirtelen vízbeugrást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.