BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óvatos nyilatkozatok a német–magyar megbeszélés előtt

Magyarország kiemelt stratégiai szövetségesének nevezte Németországot tegnap Orbán Viktor Berlinben, a német kancellárral folytatott megbeszélést megelőző sajtónyilatkozatában. Angela Merkel azt hangsúlyozta, a magyar választók nagy bizalmat szavaztak Orbánnak, ám ehhez felelősség is társul.

A magyar kormány szándéka az, hogy erősítse és mélyítse az egyébként kiváló magyar-német kapcsolatokat – jelentette ki a kormányfő, és megköszönte azt a támogatást, amelyet az elmúlt négy évben Magyarország kapott Németországtól. Kitért arra, hogy 2010 óta mintegy hatmilliárd eurónyi német befektetés érkezett hazánkba. Ennek kiemelt jelentősége van, hiszen a német gazdaság jelenléte Magyarországban, illetve Közép-Európában hozzájárul ahhoz, hogy ez a térség legyen a gazdasági növekedés motorja az EU-ban az elkövetkező években. Az egy hónappal ezelőtti magyarországi választásokról azt mondta: „A győzelem jó dolog, a nagy győzelem nagyon jó dolog, tele vagyunk tervekkel, elképzelésekkel, úgy érezzük, sok erőnk van ahhoz, hogy Magyarországot továbbvigyük azon az úton, amely az elmúlt négy évben sikeresnek bizonyult.

Az ukrán válság kapcsán Orbán kijelentette, hazánk támogatja Németország erőfeszítéseit, és nagyra értékeli a német kancellár az irányú törekvéseit, hogy tárgyalásos megoldás szülessen a kiélezett helyzetben, s hozzátette: Magyarország támogatja azt a német kísérletet is, hogy az uniónak egységes álláspontja legyen az ügyben. Azt is megjegyezte, Ukrajnában mintegy 200 ezer magyar él, az ő védelmük, és biztonságuk kiemelten fontos Magyarországnak.

Angela Merkel is kiemelte a két ország közötti gazdasági együttműködést jelentőségét, és azt hangsúlyozta: nagyon fontosak a jogi keretfeltételek, de számos jó példa mutatja a német-magyar gazdasági együttműködés eredményességét. A kancellár arra is kitért, nem mindig ért egyet mindenben magyar kollégájával, én nem mindig ért egyet a miniszterelnök hangételével sem. Merkel azt mondta, rendben lévőnek találja, ha egy ország a saját nemzeti érdekeit képviseli, és azt is, hogy ha egy tíz éve az EU-hoz csatlakozott ország ugyanolyan magabiztos, mint a régiek. Ha viszont ez az ország nem minden szabályhoz tartja magát, nagyon oda kell figyelni. Az Európai Bizottság többször is kért változtatásokat Magyarországtól, ezt hazánk mindig meg is tette – jelentette ki Angela Merkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.