A vonatkozó Tőkepiaci törvény szabályokat hatályon kívül helyező, 2014. március 15-én hatályba lépett kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (Kbftv.), az addig már engedéllyel rendelkező kockázati tőkealap-kezelők számára a 2014. július 22-i – azaz négy hónapos rövid – határidővel írta elő, hogy nyilatkozzanak arról, hogy működésük megfelel a Kbftv.-nek. A Kbftv. az alternatív befektetési alapok – köztük a kockázati tőkealapok – kezelőiről szóló, az iparágban a számos indokolatlan működési szigorítást és költségesebb működési feltételeket teremtő, félreértelmezett szabályozásnak tartott és mind a mai napig sok vitát kiváltó ABAK irányelv (2011/61/EU AIFMD) hazai átültetését tartalmazza. Az EU számos tagállamában az átültetés még nem fejeződött be, pedig a határidő rég eltelt. Sok az értelmezési kérdés, melyekre az Európai Értékpapír és Piacfelügyeleti Hatóság (ESMA) legújabban 2014. július 21-én aktualizált válaszai próbálnak iránymutatást adni.
A fellélegzésre okot adó hazai törvénymódosítás a költséghatékony működésre kötelezettséget vállalt JEREMIE kockázati tőkealap-kezelők számára, lényeges személyi és tárgyi feltételek vonatkozásában tartalmaz speciális szabályokat és kivételeket. Ezek biztosítják, hogy a JEREMIE alapok kockázati tőke forrásainak kihelyezését végző alapkezelők, melyek e tevékenységük révén fontos motorjai a hazai vállalkozás-fejlesztésnek, jelentős költségtöbblet nélkül működhessenek tovább a befektetők és a portfólió-vállalatok érdekeinek zavartalansága mellett.
Érdemi módosítás az úgynevezett de minimis alapokat kezelő kockázati tőkealap-kezelő számára, hogy rájuk nem alkalmazandóak a Kbftv.-ben a befektetési alapok kezelői számára előírt 125 ezer euró indulótőke és további szavatoló tőke követelmények. Ők változatlanul csak a zártkörű részvénytársaságokra irányadó általános társasági illetve polgári jogi valamint számviteli tőke-megfelelési szabályozásnak kötelesek megfelelni.
Ezen túlmenően a de minimis alapok kezelői, a viszonylag kisszámú tőkebefektetési tevékenységükre tekintettel nem kötelesek elektronikus portfólió-nyilvántartási rendszert fenntartani és speciális eszközértékelési szabályokat alkalmazni, kiegészítve azt a működési könnyebbséget, hogy a de minimis alapok eszközeinek kezelésére nem kötelező letétkezelő igénybevétele és az alapkezelő mentesül a kockázatkezelés, likviditáskezelés és összhangban álló javadalmazási politika bonyolult funkcionálisan elkülönített rendszerének kiépítési kötelezettsége alól.
Személyi megfelelés
Vezető tisztségviselőik tekintetében egyértelműsítésre került, hogy az üzletviteli tanácsadással foglalkozó gazdasági társaságnál eltöltött szakmai tapasztalattal és nem például befektetési szolgáltatónál eltöltött tapasztalattal igazolható a személyi megfelelés. Említésre méltó még, hogy a kezelt de minimis alapok tekintetében a Kbftv. a kezelési szabályzat tartalmi követelményei vonatkozásában lényegében átvette a Tpt. korábbi sémáját, mely segít a megfelelés igazolásához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.