HIÁNY Júliusban 38 milliárd forintos hiány alakult ki a büdzsében a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint, vagyis az év hetedik hónapjában sem szállt el a költségvetési hiány. Az idei év hetedik hónapjának végén 851,4 milliárd forint volt a költségvetési hiány, ami az egész évre tervezett deficit 86,5 százaléka.
Az NGM tájékoztatása szerint július végéig a központi költségvetés 1031,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 134,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 45,5 milliárd forintos szufficittel zártak. A tavalyi év azonos időszakában az államháztartás központi alrendszerének deficitje csaknem azonos összeget, 851,2 milliárd forintot tett ki.
Az idei hiány alakulásának értékelésekor az NGM szerint ki kell emelni, hogy a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek a költségvetési egyenleg alakulását jelentősen befolyásolják. Ezek a pozitív tendenciák a korábbi évekhez képest az év második felében érvényesülnek majd erőteljesebben. A gazdasági tárca azonban nem ír arról, hogy ha ilyen kedvezőek a folyamatok, akkor miért kellett 110 milliárd forintot zárolni a költségvetésből. Korábban az alacsony inflációval, a közmunkaprogram kiterjesztésével, az állami cégvásárlásokkal és az EU-val folyó vitákkal indokolták. Könnyen lehet azonban, hogy a jelenlegi, 315 forint körüli árfolyamon már az államadósság sem csökkenne tavalyhoz képest, ha nem lenne nagyon szigorú a költségvetési politika.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.