BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos változások a vízilabdában

Már a 2016-os riói olimpia előtt fontos változások lesznek a vízilabdában, így például kisebb pályán, s kisebb labdával játszanak majd a csapatok.

A szabálymódosításokról a magyar szövetség (MVLSZ) honlapja, a waterpolo.hu számolt be, előrebocsátva, hogy a 2015-ös és 2016-os világliga-sorozatban a férfiak 25x20 méteres játéktéren vívják majd a mérkőzéseket. 

Kemény Dénes MVLSZ-elnök a FINA, a vizes sportok nemzetközi szövetsége vezető testületének, a Bürónak a döntését ismertetve elmondta, hogy a jövő évi junior világbajnokságokon - a férfiak és a nők mezőnyében egyaránt - az eddigi 30-as medence helyett 25 méter hosszú játéktéren küzdenek a csapatok, s kisebb labdával játszanak majd a férfiak is. Továbbá hét helyett hat pólós (öt mezőnyjátékos és a kapus) alkotja az együtteseket, valamint 13 helyett 11 játékost lehet nevezni a mérkőzésekre. Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a 2016-os ifjúsági világversenyekre is.

A sportágnak már a jövő esztendőben elkezdődő reformjára így reagált a www.vlv.hu oldalnak Varga Dániel, a világbajnoki címvédő férfiválogatott csapatkapitánya: "Drukkolok a vízilabdának, de nem merek állást foglalni az új szabályokkal kapcsolatban addig, amíg nem látom, hogy milyen eredményt hoznak a sportág stabilitása és jövője szempontjából" - jelentette ki.

Hozzátette: "Azt azért elmondom, hogy nekem és jó néhány vízilabdatársamnak sokkal élvezetesebb lesz az alkalmi szabályokkal játszani, és csak remélni tudom, hogy a "külsősök" körében is "fogyaszthatóbb" lesz ettől szeretett sportágunk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.