Kire szavazhatnak az átjelentkezők és az elköltözők október 12-én?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságHa valaki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek október 12-i választásán nem tartózkodik a lakóhelyén (korábbi elnevezéssel állandó lakcímén), az szavazhat a tartózkodási helye (korábbi elnevezés szerint "ideiglenes lakhelye") szerinti jelöltekre is, ha ezt kezdeményezi. Ezzel a lehetőséggel azonban csak akkor élhet a választópolgár, ha a tartózkodási helyét a választás kitűzése előtt legalább egy hónappal, azaz június 23-át megelőzően létesítette, és a választás napjáig azt nem szünteti meg.
A választópolgárnak a lakóhelye szerinti település jegyzőjétől kell kérnie, hogy választójogát a tartózkodási helye szerinti településen gyakorolhassa. Ha azonban a választópolgár elköltözik, és egy másik településen létesít lakóhelyet, úgy automatikusan felkerül az "új" település névjegyzékébe, függetlenül attól, hogy lakóhelyét a választás kitűzését követően létesítette. A választópolgárnak tehát ebben az esetben nem kell kérelmet benyújtania és nem vonatkozik rá az egy hónapos korlátozás sem.


