BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Október elején kiírják az első európai uniós pályázatokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Fejlesztés Október első napjaiban megjelennek az első európai uniós pályázatok, és az év további részében, még a magyar operatív programok uniós jóváhagyása előtt további kiírások várhatók – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára egy budapesti konferencián.

Tömegesen az operatív programok elfogadása után, jövő év elején jelennek majd meg a 2014–2020 közötti fejlesztési időszak forrásaira vonatkozó pályázatok. A politikus korábban lapunknak jelezte: a jóváhagyás előtt a kormány elsősorban olyan forrásokat tesz lehetővé, amelyek esetében biztosra vehető a program brüsszeli jóváhagyása.

Az operatív programok közül kiemelte a területi, illetve a gazdaságfejlesztési programokat, amelyekben a gazdaságfejlesztési források legnagyobb része koncentrálódik. A kormány szándéka szerint gazdaságfejlesztési célokra a nyolcezer milliárd forintnyi forrás hatvan százalékát használják majd fel. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programról (GINOP) Csepreghy Nándor elmondta: a 2600 milliárd forintos keret a két legfontosabb nemzeti célkitűzés – a foglalkoztatási ráta 75 százalékra, és a GDP-arányos kutatás-fejlesztési (k+f) források 1,8 százalékra emelése – megvalósítását segíti.

Csepreghy kitért arra is, hogy csökkenteni kell a megvalósításhoz közvetetten kapcsolódó költségeket, ezért projektmenedzsmentre (ez pályázatírást is jelenthet) a korábbi 12 százalékkal szemben maximum 2,5 százalékot lehet majd elszámolni, és csökken az elszámolható összeg a közbeszerzési tanácsadásra, műszaki ellenőrzési szolgáltatásra és kommunikációra is. Ha pedig a Széchenyi Programirodát használja fel a vállalkozó az adminisztrációban részt vevő partnerként, akkor ez a pénz nála marad.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.