Újra bevezetnék a sztrádadíjat Szlovákiában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságNem kizárt, hogy ismét fizetni fognak Szlovákiában a 3,5 tonnánál nehezebb gépkocsik a Pozsonyt megkerülő D1-es autópálya használatáért - jelentette az Új Szó című pozsonyi lap a szlovák közszolgálati rádió értesülésére hivatkozva.
A szlovák városokat elkerülő körgyűrűket a kamionok idén március 15-től használhatják ingyen, egy olyan rendeletnek köszönhetően, amelyet a szlovák közlekedésügyi minisztérium azután fogadott el, hogy a fuvarozók a drága útdíj és további illetékek miatt sztrájkkal fenyegetőztek.
A közlekedési kutatóintézet viszont kiszámolta, hogy a szlovák állam így évente több millió euró bevételtől eshet el. A szlovák teherfuvarozókat tömörítő CESMAD szövetség képviselői megerősítették, hogy a minisztériummal a héten tárgyalnak a körgyűrűk használatáért fizetett illeték ismételt bevezetéséről. "Csak a nagyobb városok kerültek eddig szóba, de részleteket ne árulhatok el, a tárgyalások még nem értek véget" - nyilatkozta Lubomir Honisek, a CESMAD elnöke.


