BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

André Goodfriendet is meghallgatná a nemzetbiztonsági bizottság

Az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét, André Goodfriendet is meghallgatná az Egyesült Államok által elrendelt magyar állampolgárokat érintő beutazási tilalom ügyében az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - mondta Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke a szerdai bizottsági ülés után újságíróknak.

Hozzátette: a kormánypárti javaslat nyomán Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke felkeresi az ügyvivőt, s a tervek szerint meghívják a bizottság jövő heti zárt ülésére. 

Németh Szilárd felidézte, hogy szerdán a Magyar Nemzetben megjelent interjúban Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökével elismerte érintettségét. Ebben - mint kiemelte - Vida Ildikó azt közölte: a levélben, amelyet kapott semmilyen konkrétum nem szerepelt kitiltásával kapcsolatban. Ezzel egy időben a Népszabadságban André Goodfrienddel jelent meg írás, amelyben az ügyvivő továbbra is azt állította konkrét bizonyítékok alapján hozta meg az Egyesült Államok a döntését.

Németh Szilárd szerint annak kellene nyilatkoznia, aki konkrét információkkal rendelkezik az ügyben, s ez az amerikai ügyvivő - mondta a politikus. A fideszes képviselő még a bizottsági ülésen arról is beszélt, hogy az Egyesült Államokba való beutazási tilalom ügyének tanulságai alapján a kormány jövő héten javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely arról sürgősségi eljárással dönthet. A javaslat részleteiről a politikus nem tudott nyilatkozni.

Emiatt a testület kormánypárti többsége nem szavazta meg, hogy tárgysorozatba vegyék Szelényi Zsuzsanna, független országgyűlési képviselő (Együtt-PM) azon javaslatát, amelynek lényege, hogy a köztisztviselők kötelesek legyenek jelenteni, ha korrupciós ügyben érintetté válnak.

Molnár Zsolt az ülés után sajnálatosnak nevezte, hogy nem támogatták a javaslatot, ahogy azt is, hogy meghívása ellenére Vida Ildikó, a NAV elnöke nem jelent meg a bizottság ülésén. A nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésén az Egyesült Államokból való kitiltások ügyében Tasnádi László, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Nemzeti Védelmi Szolgálat valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai tájékoztatták a testület tagjait.

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese a bizottsági ülésről távozva nem kívánt nyilatkozni a sajtónak, annyit közölt: ő nincs rajta az Egyesült Államokból kitiltottak listáján. Molnár Zsolt azt mondta: új információt nem tudtak meg az ügyben. Mint fogalmazott: "továbbra is a sötétben tapogatózás, az elhallgatás zajlik". Hozzátette, bár a testület kormánypárti többsége megszavazta, hogy meghívják az amerikai ügyvivőt, nem ért azzal egyet, hogy egy bizottsági határozattal döntsenek erről. A testület elnöke azt mondta: tájékoztatja az amerikai ügyvivőt a meghívásról, s ha élni kíván a lehetőséggel, megjelenik.

A bizottság szocialista elnöke azt is elmondta: az ülésen kormánypárti kezdeményezés nyomán az újpesti időközi parlamenti képviselői választás szocialista jelöltjével, Horváth Imrével kapcsolatban megfogalmazott KGB-s vádakról is tárgyaltak. Molnár Zsolt leszögezte: Horváth Imre semmilyen kapcsolatban nem állt a KGB-vel. Hozzátette továbbá, hogy akkoriban minden határrendészeti kérdés a KGB-hez tartozott. A Magyar Nemzet írt arról hétfőn, hogy értesülésük szerint a KGB-től kapott kiképzést Horváth Imre.

A lap azt írta: a birtokukba került okiratmásolat tanúsága szerint Horváth Imre 1984-ben elvégzett egy öt hónapos kurzust, amelyet a fegyveres szervek emelt szintű parancsnoki állományának tartott a KGB. A továbbképzés két részből állt: egyrészt a határőr-alakulatok taktikai irányításából, másrészt hadvezetési ismeretekből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.