Ma délután nyílnak meg a kkv-s uniós pályázatok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságDélután kettőkor a külpiaci megjelenést támogató, 1,5 milliárd forint keretösszegű, délután négykor pedig a termelési kapacitás bővítését célzó, 8,5 milliárd forintos keretösszegű kkv-pályázat nyílik meg – közölte lapunkkal Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára elmondta: az utóbbi kiírás esetében már 2170 támogatási igényt töltöttek fel az érdeklődők, amelyek forrásigénye 18,5 milliárd forintot tesz ki, vagyis több mint kétszeres a túligénylés mértéke. Emiatt már a mai nap folyamán a Miniszterelnökség egyeztet a Nemzetgazdasági Minisztériummal egy esetleges keretemelés lehetőségéről.
Csepreghy Nándor lapunk kérdésére elmondta: a pályázati ablaknak a szabályok szerint eredetileg három napig kell nyitva állniuk, 3-4 szeres túljelentkezés esetén azonban hamarabb is be lehet azt zárni, de a megnyitás napján mindenképpen be lehet nyújtani pályázatokat. Eszerint leghamarabb holnaptól nem lehet pályázni erre a nagy érdeklődést kiváltó kiírásra.
A helyettes államtitkár azt is közölte, hogy a mai napon még másik három uniós pályázat is megnyílik. 10 órától az ifjúsági garancia programra, 12 órától a rugalmas foglalkoztatást támogató kiírásra, illetve szintén 12 órától a fiatalok vállalkozóvá válását segítő kiírásra lehet pályázni.


