A vasárnapi zárva tartás kérdése lesz az első félév legmeghatározóbb politikai ügye a Policy Agenda szerint. Az elkövetkező két hónapban folyamatosak lesznek a hírek arról, hogy hol várhatóak létszámleépítések, hogyan áll a népszavazás előkészítése, hol kapnak mentesítést az üzletek.
Nyilvánvaló, hogy miután a társadalom szinte minden rétegét érinti a változás, ezért kiemelt érdeklődés övezi majd az első néhány hétvégét, amikor a jogszabály életbe lép. Hírek szólnak majd arról, hogy esetlegesen hogyan próbálják kijátszani a szabályozást.
A döntés végrehajtását folyamatos botrányok övezik, érezhetően a média kiélezett erre a kérdésre. A kormány pedig mintha kármentést folytatna, semmint politikai tőkét próbálna a kérdésből kovácsolni. A legfrissebb közvélemény-kutatás pedig azt mutatja, hogy a társadalom kétharmada ellene van az egésznek.
Ilyen hangulatban természetes, hogy megindul a teória-gyártás sorozata, amelyek azt szeretnék bemutatni, megérteni, miért indult el ezen az úton a kormány.
Elméletek innen-onnan
A zárva tartással kapcsolatos elméletek három csoportba sorolhatóak. Az első szerint gazdasági megfontolások vannak a döntés mögött. Ide sorolható az a teória, hogy a kormány így akarja helyzetbe hozni a hazai kisvállalkozásokat (főleg családi boltokra lehet itt gondolni), vagy bizonyos köröknek akar kedvezni (CBA-elmélet), illetve a multinacionális üzlethálózatok visszaszorítása (TESCO ellenes lépések).
Később kreált részigazságok lehetnek ezekben, de valójában a kormány sem gondolja komolyan, hogy érdemi hatást gyakorolnának ezek a lépések, például a kisboltok forgalmára, amelyek minimális sikert érhetnek el ezzel csupán. Már csak azért is veszélyes mindenféle gazdasági logika keresése ebben a kérdésben, mert maga a pénzügyi kormányzat sem támogatta a zárva tartás kérdését. A nemzetgazdasági miniszter most is olyan lépésnek tartja, amely nem a gazdaság érdekében történik.
A második közkeletű érv a társadalompolitikai jelentősége a kérdésnek. Ennek radikális változata, hogy a kormány a vasárnapi vásárlás helyett templomba akarja „kényszeríteni” a választókat. Ez nyilvánvalóan olyan teória, amely nehezen vehető komolyan. Sokkal inkább egy olyan társadalomelméleti felfogás lehet mögötte, amely a pihenéshez való jogból indul ki. Ilyen módon egy keresztényszociális elmélet, amely mögött a dolgozók jogainak erősítése is áll.
Nem véletlen, a javaslattevők sokáig hittek abban, hogy a kérdést a szakszervezetek is támogatni fogják. Ennek kapcsán a KDNP vezetése még közös fórumokat is tartott a kereskedelemben érintett szakszervezetekkel. Időközben a legtöbb kereskedelmi dolgozót tömörítő szakszervezet véleménye is változott, legalábbis a kieső bér kompenzálása kapcsán érezhető volt egy nézetkülönbség, így a támogatói oldal jelentősen elapadt.
A harmadik teória, a más negatív ügyekben már oly sokszor hangoztatott elmélet, hogy ez valójában csak egy fedő-sztori. A kormánypártok ezzel akarják a közvélemény figyelmét elterelni más ügyekről (pl. korrupció, urizálás, MET, stb.). Ez az elmélet addig állná meg a helyét, amíg a fedő-sztori nem káros a kormánypárt számára. Ebben az esetben azt gondoljuk, hogy a vasárnapi zárva tartás nagyobb rétegeket érint, mint a MET-szerződések, vagy a kormánypárti politikusok lakásainak növekedése.
Valódi ok? A KDNP „SZDSZ-effektusa”
A valódi ok megértéséhez érdemes megnézni, hogy kik támogatták ezt a kérdést. A KDNP már harmadszor terjesztette be a törvényjavaslatot. Ezt megelőzte a 2007-ben meghirdetett Szabad Vasárnap Charta, amit a KDNP mellett több szakszervezet is támogatott. A törvénykezdeményezések közül az első alkalom a ma már egy kissé elfeledett 2009-es kísérlet volt, amikor ellenzékben arra hivatkoztak, hogy „A vasárnapokat az emberek hagyományosan pihenéssel, kikapcsolódással, családjuk, barátaik társaságban töltik. A szabad vasárnap a társadalmi kapcsolatok ápolását teszi lehetővé.” Az akkori javaslat nem csak a kereskedelemre vonatkozott, hanem a mainál szélesebb körre.
A KDNP 2010-ben ugyancsak megismételte lényegében ugyanezt a törvényjavaslatot, de a kormánytöbbség nem engedte azt az Országgyűlés plenáris ülésére. Érezve a miniszterelnök, hogy ez fontos ügy a koalíciós partner számára, nem engedte leszavazni azt, hanem arrébb tolta a döntést. Ez volt az a mondata, hogy „amint meg lehet élni heti ötnapnyi munkából, akkor én is azok közé tartozom majd, akik támogatni fogják a vásárnapi zárva tartást.”
A miniszterelnök csapdába került a harmadik kormányzásának elején. Egyrészt koalíciós partnerének, még ha nem is egyenrangú felekről van szó, volt egy előre tudott, és hétéve húzódó ügye, amelyet akár saját létének igazolásából is szeretett volna megvalósítani. Ezt nem lehet folyamatosan lesöpörni. Másrészt négyévnyi kormányzás után, amikor arra épült a kommunikáció, hogy jobban élnek az emberek, mint 2010 előtt, nem lehet újra azt mondani, hogy továbbra sem lehet megélni ötnapnyi munkából.
Amennyiben a kérdést „SZDSZ-effektusként” nézzük, azaz van egy koalíciós partner, amelyik sokadik alkalommal veszi elő a számára oly fontos ügyet, akkor még abban az esetben is támogatni kell, ha ehhez nem építhető társadalmi többség. A KDNP, ahogy annak idején az SZDSZ is, a kormányzás egyes kérdéseit nem úgy nézi, hogy erről mit gondol a választók többsége. Sokkal inkább a saját eszmerendszere fontos számára, és ez alapján áll ki egyes ügyek mellett. Ez még akkor is így van, ha ez árt a koalíciós partner, és ilyen módon az egész kormány népszerűségének is. A jelen helyzet kapcsán kijelenthetjük, hogy a Fidesz nem volt képes tovább ellenállni koalíciós partnere nyomásának.
