Kályhacsempe igen, ágyúhüvely nem
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKiegyensúlyozott eredmények születtek a Nagyházi Galéria március végi kétnapos néprajzi és festményárverésén. A várakozásoknak megfelelően a néprajzi tárgyakra volt inkább érdeklődés, köszönhetően annak, hogy a területnek aktív gyűjtőköre van, ráadásul az elmúlt években fiatal és új vásárlók is érdeklődni kezdtek a terület iránt. Ez a változás nemcsak örömteli, de a nemzetközi trendekkel is megegyező, nem hazai sajátosság. A népművészeti tárgyak gyűjtése és feldolgozása Magyarországon a 19. század elején kezdődött meg.
A nemzetközi színtéren a néprajzi tárgyak gyűjtése nemcsak a hazai műfajokra szűkül, a harmadik világbeli, főként a volt gyarmatokról származó darabokat is nagy becsben tartják, élénk kereskedelmet folytatnak velük rangos antik vásárokon is, nemcsak aukciókon. A múzeumok érdeklődése is a népművészet felé fordult, tavaly nyáron a londoni Tate Britain nagy kiállítást rendezett British Folk Art címmel.
A Nagyházi árverésén a bokályok és kályhacsempék ennek megfelelően szinte kivétel nélkül gazdára találtak. A bokályok többnyire a kikiáltási árak környékén mentek, legfeljebb egy-két licilépcsőt emelkedve, a kályhacsempén esetében nagyobb arányú emelkedéseknek lehettünk tanúi. Az árakra és az érdeklődésre jellemző például a 18. század második feléből való mázatlan, csillámos kolozsvári kályhacsempe 24 ezer forintos kikiáltási ára 95 ezer forintos leütési árrá változott.
Elkeltek a hintalovak is. Nem volt köztük kora vagy minősége miatt kimelekedő darab, de hozták a formájukat. A katalógus hátsó borítóján reprodukált 19. századi faragott festett lovacska 22 ezerről kezdve 42 ezer forintért kelt el, ez az arány nagyjából a többire is jellemző volt. Mind egy szálig elkeltek az írás és betűminták, pár licitlépcsővel, nagyságrendileg 14 ezerről 20 ezer forintra nőtt az áruk. Némileg meglepetést okozott, hogy a német söröskorsókból álló gyűjtemény nem váltott ki érdekődést, sok visszmaradt. Akadtak azért kivételek, ilyen volt az 1935-ös Herendi festett porcelánfajansz korsó, alján Dreher malt felirattal, amely 80 ezer forintért gazdára talált 28 ezer forintos kezdő ár mellett, és elkelt a Deher sörös csatos üveg is, 15 ezres kezdő árán.
Az első világháborús hadifoglyok faragásai, kézzel készített ajándéktárgyai csalódát okoztak, nem kellettek különösebben a közönségnek, egy-két elkötelezett gyűjtő vásárolt csak belőlük, s ők is inkább emlékőrzésből. Maga a gyűjtemény nem militáns jellege, hanem történelmi emlékezet folytán lehetne érdekes, s a magángyűjtők mellett inkább történeti múzeumok vagy a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti bizottsága, vagy a nemzeti örökségvédelem lehetne potenciális vevő, mileőtt még ezek a gyűjtemények teljesen szétszóródnak.
A bútorok a csekély kereslet miatt már mindig gondosan válogatottak és olcsók, ezeket az árakat már nem lehet lejjebb nyomni, így azért mindig van eladás is. A 12 személyes tömör mahagóni ebédlőasztal, nyolc székkel még áremelkedést is elért, 160 ezres ára 340 ezerre nőtt. Persze ezek a leütési árak köszönőviszonyban sincsenek a kilencvenes évek közepének bútoráraival, aminek elősorban a megváltozott lakberendezési igények az okai.
A festmények – ebben az esetben kismesterek kis művei – a korábbi éveknél jobban mentek, de azért nagy fellángolások nem voltak. Dekoratív, lakberendezési munkákról van szó. Teleki Blanka akvarellje elkelt 60 ezer forintért. A hetvenes években elhunyt Demjén Attilától volt két kép az anyagban, ami érdekesebbnek számít. Berény Róbert és Bernáth Antal tanítványaként végzett festő a hatvanas évek végén több évet töltött Itáliában. Az 1967-es hajóállomás és az Ischia egyaránt 140 ezer forintért kelt el. A legdrágább kép egy Neogrády festmény lett 280 ezer forintos leütési árával. A galéria következő árverése májusban lesz, amelyre a műtárgyfelvétel még nem zárult le.
