BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindkét nagy párt gyengült, mégsem volt esélye a kihívóiknak a spanyolországi választásokon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) nyerte a helyhatósági választásokat az előzetes hivatalos eredmények szerint, amelyet a szavazatok 97,1 százalékos feldolgozottsága után közöltek.

A Spanyolország legnagyobb közigazgatási egységének számító 17 autonóm közösség közül 13-ban tartottak választást most, ezek közül 11-ben győzedelmeskedett a PP, kettőben pedig a szocialista párt (PSOE).

A Néppárt egyik autonóm közösségben sem szerezte meg az abszolút többséget, amelyet az elmúlt négy évben még 9 régióban magáénak tudhatott.

A helyi önkormányzatokért vívott küzdelemben a PP-re a választók 26,98 százaléka voksolt az országos összesítés szerint, míg a szocialista párt (PSOE) a szavazatok 25,08 százalékát szerezte meg. Mindkét párt eredményei elmaradnak a négy évvel ezelőttiektől.

Az új pártok közül a magát középpártnak nevező Ciudadanos 6,5 százalékos támogatást kapott, őket követi az Egyesült Baloldal (IU) 4,8 százalékkal. Ebben a rangsorban a másfél éve feltűnt, baloldali Podemos nem szerepel, mivel helyi szinten nem indított saját jelölteket, hanem más politikai tömörülések jelöltjeit támogatta.

Az eredmények szerint a Néppárt a legnagyobb erő maradt olyan kulcsfontosságú városokban, mint Madrid vagy Valencia (mindkettőt több mint húsz éve irányítják), de a stabil vezetéshez ott is szüksége lesz más pártok politikai támogatására. A győzelem nem is garantálja a PP számára az irányítás megtartását, mert nem lehet kizárni, hogy a baloldali pártok egymással lépnek szövetségre, és többséget alkotva átveszik a vezetést.

A választások egyik legmeglepőbb eredményének tartják, hogy Barcelonában a mostani választásra létrejött baloldali tömörülés, a Barcelona en común (Barcelona közösen) diadalmaskodott, maga mögé utasítva a katalán kormánypártot (CiU).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.