BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Menekültügy: nincs elég férőhely Spanyolországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Spanyolországnak bővítenie kellene a befogadó központokat ahhoz, hogy férőhelyet tudjon biztosítani annak az 5837 menekültnek, akiket az Európai Bizottság javaslata alapján el kellene helyeznie - közölte a menekülteket segítő spanyolországi szervezet (CEAR) főtitkára hétfőn Madridban.

Estrella Galán elmondta: a Valenciában, Sevillában és Madridban működő központok jelenleg 1000 ember ellátására alkalmasak, az ellátórendszer pedig úgy épül fel, hogy két éven át nyújtson segítséget a befogadott menekülteknek.

Az első hat hónapban szállást, élelmet kapnak, pszichológus van mellettük, és képzésben is részt vesznek, hogy aztán munkához jussanak. Fél év után megkapják a munkavállalási engedélyt. Aki ekkor még nem alkalmas arra, hogy önálló életet kezdjen, az még három hónapig maradhat a központban, aki pedig elköltözik onnan, továbbra is kap juttatásokat.

A szakember szerint olyan emberekről van szó, akik a halál elől menekültek, ezért nem a nemzetiséget, hanem a kiszolgáltatottságot kellene figyelembe venni, amikor döntenek róluk.

A bizottság javaslata meghatározza, hogy az uniónak összesen 20 ezer embert kell befogadnia Szíriából, illetve Eritreából. Továbbá az Olaszországban és Görögországban összezsúfolódott menekültek mintegy 40 százalékát - ez jelenleg 40 ezer ember - egy meghatározott kvótarendszer szerint elosztanák a tagállamok között.

Spanyolország már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a kvóta meghatározásának módjával, ugyanis szerinte nem kellő súllyal veszi figyelembe az egyes tagállamok munkanélküliségi rátáját - ez Spanyolországban a második legmagasabb az unióban -, és az országok eddigi erőfeszítéseit, amelyeket a menekültek befogadásáért tettek. Már Németország és Franciaország is kifejezte aggályait a migrációs kvótajavaslattal szemben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.