Közélet

Gyerekruhákat vizsgált a fogyasztóvédelem: aggasztó eredmények születtek

Gyerekruhákat, illetve gyermek lábbeliket vizsgáltak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei. A mintavételezett termékek 86,3 százaléka a laboratóriumi teszten megbukott. A legtöbb probléma a könnyen leváló díszekkel, strasszokkal volt.

A vizsgált termékek egy része a Távol-Keletről érkezett, de több, Törökországban gyártott ruha is fennakadt a vizsgálaton, ami újdonság az előző évekhez képest - írja az Origo.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) évek óta ellenőrzi a gyermekeknek készült ruhákat. Az idei vizsgálat azokra a ruhákra és gyerekcipőkre terjedt ki, amelyek a 3 év alatti gyermekeknek készültek, tájékoztat közleményében az NFH.

A mintavételezett 17–féle gyermekruha közül 2 termék megfelelt a biztonságossági követelményeknek, 15 termék esetében állapították meg a szakemberek, hogy fulladásveszélyt jelentenek a gyermekek számára a nem megfelelően rögzített díszítések. Két termékről pedig az is kiderült, hogy azok balesetveszélyesek is lehetnek, mert a megengedettnél hosszabb öv van rajtuk, ami könnyen beakadhat viselés közben. A vizsgált ruhák listája itt olvasható.

A vizsgált 17 pár gyermekcipő közül 3 pár megfelelt a biztonságossági követelményeknek. 14 pár lábbeli a könnyen leváló díszítés miatt szintén a fulladásveszély miatt nem biztonságos. A cikk teljes egészében az Origo oldalán olvasható.

gyermekruha NFH
Kapcsolódó cikkek