Küszöbön a megbékélés az USA és Kuba között
A nagykövetségek kölcsönös megnyitását a több amerikai hírportálnak, illetve hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó kormányzati tisztviselők szerint ma fogja bejelenteni Barack Obama amerikai elnök és John Kerry külügyminiszter - írja a Hír24.
Obama kedden Dilma Rousseff brazil elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján már tett egy utalást a közelgő bejelentésre, amikor azt mondta: tájékoztatta brazil kollégáját az amerikai-kubai tárgyalások előrehaladtáról, közte a havannai és washingtoni nagykövetségek megnyitására irányuló munkáról is.
Obama és Raúl Castro kubai elnök decemberben jelentette be, hogy fél évszázad után normalizálják országaik kapcsolatát. A két ország között január óta több magas szintű találkozó is volt az 1961-ben felfüggesztett diplomáciai kapcsolatok helyreállításának és a nagykövetségek újbóli megnyitásának az előkészületeiről.
Ahogy arról a Hír24 is beszámol, Amerikai sajtóértesülések szerint a megállapodást elsősorban Washington azon kérése akadályozta, hogy diplomatái előzetes engedélykérés nélkül, szabadon mozoghassanak a szigetországban, és azzal találkozhassanak, akivel csak szeretnének, valamint a kubai hatóságok ne zaklassák azokat, akik felkeresik az Egyesült Államok nagykövetségét.