Közélet

Rendezte problémái egy részét az Antall József Alapítvány

Az Antall József Alapítvány kuratóriuma az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által feltárt problémák nagy részét augusztusban már rendezte, a további hiányosságokat pedig szeptemberben orvosolja - közölte az alapítvány kuratóriuma szerdán az MTI-vel.

Az ÁSZ kedden közölte az MTI-vel, hogy számos törvénysértést és szabálytalanságot tárt fel az Antall József Alapítvány gazdálkodásában, egyebek mellett az alapítvány kuratóriuma és munkaszervezete a vizsgált időszakban nem tartotta be maradéktalanul a jogszabályi és a belső szabályozási előírásokat, például a jogszabályi előírás ellenére a kuratórium 2012-ben nem döntött az alapítvány költségvetéséről.

A kuratórium tájékoztatása szerint a legtöbb gondot, amely az állam felé pénz visszafizetési kötelezettséget is jelent, egy 2012-ben szervezett Antall József emlékező est elszámolásában találta az ÁSZ.

A rendezvény meghiúsulása a volt miniszterelnök fiához, Antall Péterhez fűződik, aki, bár fizetett alkalmazottja volt az Alapítványnak, elhatárolódott a rendezvénytől és így az előadással megbízott színház lemondta a részvételt, ugyanakkor ennek előkészítési költségei az Alapítványt terhelték. Ezt követően az AJA elbocsájtotta Antall Pétert.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek