Közélet

Hiába szünteti meg Kína az egykepolitikát?

Drámai lépésre szánta el magát a Kínai Kommunista Párt 1979-ben, amikor bevezette az egykepolitikát. Akkor Teng Hsziao-ping, a párt vezetője azt mondta: „a gazdasági növekedés gyümölcseit nem falja fel a népesség növekedése”. A három évtizedes gyakorlatot csütörtökön azonban felszámolták.

Csütörtökön jelentette be a Kínai Kommunista Párt, hogy tovább tökéletesíti az öregségi nyugdíjbiztosítás rendszerét, intézkedéseket tesz a szegénység felszámolására, valamint a három évtizede életbe lépett egykepolitikát is felszámolja, melynek célja a népszaporulat szabályozása volt. A szabályozás bevezetését követő évtizedekben a lányokra jutó fiúk aránya drasztikusan megváltozott. Minden 100 leánygyermek születésére globálisan átlag 107 fiú jut, míg ez a szám Kínában elérte a 120-at.

Kelet-Ázsia legnagyobb országában a szabályozás bevezetését követően olyan intézkedések léptek életbe, mint a szelektív abortusz vagy az erőszakos sterilizálás, melyek a vidéki területeken terjedtek el leginkább. Gyakori esetnek számít az is, hogy a szülők a gyermekgyilkosságig is elmennek, annak érdekében, hogy a születendő vagy a már megszületett leánygyermek életét kioltsák.

A bejelentést számos kínai polgár elutasítja, sokan közönnyel fogadták – írja a The New York Times. Érdekes, hogy a CNN is hasonló élményekről számol be. Az amerikai hírtelevíziónak egy 28 éves eladónő azt nyilatkozta: „Nem tudok vállalni még egy gyereket. A gyermekem 3 éves, átszámolva nagyjából 12,5 ezer dollárt költöttem eddig arra, hogy tisztességesen felneveljem!”

A kínai nő félelmét megerősíti Mu Guangzong, a Pekingi Egyetem professzora is. Mu a csütörtöki bejelentést követően a The New York Times-nak azt nyilatkozta: „Nem hiszem, hogy sok szülő vállalna második gyermeket, mivel óriási gazdasági nyomás nehezedik rájuk. A születésszám Kínában alacsony, a népesség gyorsan öregszik, de politikai szempontból a születendő gyermekek számának növekedése a munkaerőhiányra kedvező hatással lehet. A probléma az, hogy sok szülő egyszerűen nem rendelkezik megfelelő háttérrel ahhoz, hogy második gyermeket is vállaljon”.

Már 2006-ban élhetett volna hétmilliárd ember a Földön

Kína munkaképes korú népessége (15 és 64 év között) 1990-től pár évvel ezelőttig körülbelül 100 millióval megugrott, ezzel óriási terhet helyezve a munkaerőpiacra. Jelenleg Kína 10 százaléka 65 éves vagy annál idősebb, ez az arány a szakértők szerint a 15 százalékot is elérheti 2027-ben, és a 20 százalékot 2035-ig. A szakértők szerint az egykepolitika bevezetése nélkül 400 millióval több gyermek született volna, tehát már 2006-ban elérte volna a Föld népessége a hétmilliárd főt.

Mérséklődött a népességnövekedés

Míg 1950-ben 544 millióan éltek Kínában, ez a szám 1979-re 964 millióra duzzadt. A Világbank jelentése szerint napjainkban 1,357 milliárd ember él Kínában. Az egykepolitika megszüntetésével 2030-ra várhatóan 1,369 milliárd, 2034-re 1,429 milliárdan élhetnek a kelet-ázsiai országban.

2013-ban már enyhítettek

2013 novemberében már enyhítettek az egykepolitikán, akkor azoknak a kínai pároknak engedélyezték a második gyermeket, ahol az elsőszülött gyermek egykeként felnőtt. A második gyermek vállalásához szükséges engedélyt körülbelül 53 ezer pár igényelte 2014 eleje óta.

Peking "közepesen magas" növekedést tervez

Az évtized végére Kína meg kívánja duplázni a 2010-es bruttó hazai termékének (GDP) értékét és a lakosság egy főre jutó jövedelmét. Ezért "közepesen magas" gazdasági növekedést terveznek a 2016-ban kezdődő ötéves tervében. Az egykepolitika eltörlésével a belső fogyasztást akarják növelni, ezzel ellensúlyozva a lassuló kínai növekedést.

egykepolitika gyermek
Kapcsolódó cikkek