BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bernie Sanders javaslatára választották meg Clintont elnökjelöltnek

A demokraták jelöltállító gyűlésének második napján választották meg az elnökjelöltet, Hillary Clinton csütörtökön fogadhatja el hivatalosan a jelölést.

Hivatalosan is Hillary Clinton lett az amerikai demokraták elnökjelöltje. A nem hivatalos végeredmény szerint 2842-1865 arányban voltak többségben az őt támogató delegáltak a párt jelöltállító gyűlésén - végül hogy a pártegységet demonstrálják, ellenfele, Bernie Sanders javaslatára közfelkiáltással választották meg Clintont elnökjelöltnek. A volt külügyminiszter a jelölést csütörtök esti beszédében fogja elfogadni.

A jelöltállító gyűlés második napján Bill Clinton méltatta feleségét. A volt elnök dinamikus, felelősségteljes politikusként jellemezte Hillaryt, hangsúlyozva, hogy ő az, aki képes igazi változásokat hozni, és személyében a demokraták a lehető legjobb elnökjelöltet választották meg. "Született vezető" - mondta róla, és hozzátette, hogy "átkozottan jó" a lehetőségek felismerésében, a kockázatok csökkentésében és a változások megvalósításában.

Jimmy Carter, a másik élő demokrata volt elnök videón keresztül jelentkezett be, és így biztosította Hillary Clintont a támogatásáról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.