Rendőröket küldenek a templomokhoz, a miserendet is bekérték
A franciaországi pap meggyilkolása után Magyarországon is kiemelt védelmet kaphatnak a templomok, volt, ahol a hatóságok bekérték az istentiszteletek időpontját is - írta a Magyar Nemzet.
Mindez nemcsak az eddig is a főként turisták által látogatott templomokra érvényes, hanem lényegében az ország bármely imaházára.
Egy magas rangú egyházi vezető ehhez hozzáfűzte: lelkipásztorát felhívta a rendőrség, és arról tájékoztatták, országosan kiadták, hogy a felekezeteket és istentiszteleti alkalmaikat a lehetőségekhez mérten meg kell védeni.
A katolikus, evangélikus és görög katolikus egyház hivatalosan nem kapott belügyi értesítést intézményeik fokozott védelméről, a reformátusok nem reagáltak a lap kérdésére. Gönci Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) biztonsági szolgálatának igazgatója azt válaszolta: a rendőrség valóban megerősítené az egyházi intézmények védelmét, ezzek ők saját biztonsági szolgálatuk munkájával is hozzájárulnak.
A Belügyminisztérium közölte: a közelmúltban külföldön elkövetett bűncselekményekre figyelemmel, az állampolgárok biztonságérzetnek fenntartása, javítása érdekében a közterületi járőrszolgálatot ellátó rendőri állomány a templomok, valamint az egyházi intézmények környékén kiemelt figyelmet fordít a rendőri jelenlétre, különösen az istentiszteletek időpontjaiban. Kiemelték, hogy erre a napi közterületi rendőri feladatok végrehajtása keretében kerül sor.


