Közélet

Zacher Gábor: Lezúzzák magukat az európai fiatalok

Harmincöt ország bevonásával készült az ESPAD-felmérés az európai 15 és 16 évesek alkohol, dohány és drog fogyasztási szokásairól még 2015-ben. Kilencvenhatezer diák válaszát mostanra dolgozták fel. Kiderült, hogy dohányzás és alkohol fogyasztás terén az európai átlag fölött, míg drogfogyasztásban az átlag alatt voltak a magyar fiatalok. Dr. Zacher Gábor addiktológussal, a Honvédkórház Állami Egészségügyi Központ sügősségi osztályának vezetőjével beszélgetett a témáról a Mediaworks Regionális napilapok központi szerkesztősége.

– Alkohol, dohányzás és drogfogyasztási szokásokat vizsgáltak 15 és 16 évesek körében 35 ország bevonásával. A felmérésből kiderült, hogy az európai átlagnál 8 százalékkal több magyar 15 és 16 éves fiatal mondta azt, hogy az elmúlt hónapban legalább egyszer rágyújtott.

– Magát ezt az adatot nehéz értékelni, mert mit jelent az, hogy legalább egyszer rágyújtott. Itt arról is lehet szó, hogy egy fiatal elment egy buliba, ivott két sört, majd még inkább nagyfiú vagy nagylány akart lenni, és elszívott egy szál cigit. Az elmúlt évek egyéb más vizsgálatai viszont rámutattak, hogy az Európai Unióban egyre kevésbé divat dohányozni. Sőt, ez nemcsak az EU-ra jellemző, mert például a japán fiatalok körében is nagyon „gáz” rágyújtani.

– A felmérésből az is kiderül, hogy az alkoholfogyasztásban is az európai átlag fölött van 7 százalékkal a magyar fiatalok aránya.

– Azt még értem, hogyha egy fiatal elmegy egy buliba, és hogy oldja a gátlásait, a feszültséget, megiszik néhány pohár alkoholt. Azt viszont már kevésbé értem, aki rohamivó, és fél óra múlva már nincsen magánál. Mert az ember azért megy el bulizni, hogy jól érezze magát. Ráadásul veszélyes játék ez.

– Bűncselekmény áldozatává is könnyen válhat, aki eszméletlenre issza magát.

– Alapvetően az tévedés, hogy a nemi erőszakok kapcsán legtöbbször drogokat emlegetnek. Az alkohol az, ami ezekben az esetekben a legtöbbször a bajt okozza. De az alkohol amúgy is sok bajt okoz a magyar társadalomban, mert közel 800 ezer alkoholistáról beszélhetünk, miközben a drogosok száma csaknem 20 ezer. Drogstratégiánk van, de alkoholstratégia nincsen Magyarországon. Pedig nagy szükség lenne a fiatalok körében arra, hogy szemléletformálással, értékrend közvetítéssel megelőzzük a későbbi alkoholizmust.

– A kutatás szerint Európában a 15 és 16 éves korosztályból minden harmadik fiatal részegre itta magát a felmérés hónapjában legalább egyszer.

– Vigyázni kell az alkohollal, mert sokszor van az, hogy megiszik a fiatal nyolc pohárral, amiből csak háromra emlékszik, addig bírja követni a dolgokat. Én magam is tapasztaltam, hogy a detoxikálóban nem értik, hogy miért vannak ott, hiszen, ahogy mondják, csak három pohárkával ittak. Legalábbis ennyire emlékeznek.

– Marihuána fogyasztásban például az európai átlag alatt vannak a magyar fiatalok 4 százalékkal a kutatás szerint. Ez a magyar drog prevenciónak köszönhető?

– Egységes, minden iskolára kiterjedő drogozást megelőző program nincsen. Persze vannak fontos és eredményes kezdeményezések, de az egyik legnagyobb előrelépés az ügyben az lenne, ha megszűnne az iskolákban a drogról való beszéd tabu jellege. Gondolok arra például, hogyha egy költő vagy író drogos vagy alkoholista volt, valamelyik művét drog hatása alatt írta, akkor arról nyugodtan lehetne beszélgetni a fiatalokkal a magyarórán. Baudelaire például drog hatása alatt írta szimbolista verseit, Ady Endre meg alkoholista volt, de erről mélyen hallgatunk. Vagyis nem feltétlenül csak az osztályfőnöki órán kellene a drogokról, alkoholról beszélni, mert szemléletformálással, értékrend közvetítésével lehet leginkább a fiatalokra hatni, ijesztgetéssel és tiltással kevésbé. Az irodalom, a zene arra is jó, hogy úgy tud az ember akár kábítószeres élményen átesni, hogy még a kábítószer közelébe sem kerül. De ehhez beszélni kellene róla például az irodalom vagy az énekórán.

Tudta-e?

Az ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and other Drugs) nevű kutatást, amely 35 ország bevonásával készül és az európai 15 és 16 évesek alkohol- és drogfogyasztási szokásait méri föl, négy évenként megismétlik, így a tendenciák is láthatók.


Dr. Zacher Gábor Zacher Gábor alkohol drogfogyasztás dohányzás
Kapcsolódó cikkek