BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Német államfő: súlyos veszélyek fenyegetik Németországot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A mai a "legjobb és legdemokratikusabb" Németország, amely valaha létezett, de súlyos veszélyek fenyegetik stabilitását - mondta szerdán Berlinben Joachim Gauck német szövetségi elnök az államfői munkásságát lezáró búcsúbeszédében.

A 76 éves, egykori keletnémet ellenzéki és evangélikus lelkész - akinek mandátuma márciusban jár le, és második ciklust életkorára hivatkozva nem vállal - hivatalában, a Bellevue kastélyban elmondott beszédében kiemelte: nagy erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy Németország megbirkózzon az előtte álló megpróbáltatásokkal.
   
Mint mondta, heves támadások érik a liberális demokráciát, Európa nem egységes és nem is mindenhol békés, felerősödött az iszlamista terror fenyegetése, és az új amerikai elnök hivatalba lépésével kihívások érik a nemzetközi jogra alapozott világrendet és a transzatlanti kapcsolatok rendszerét, mindenekelőtt a NATO-t.
   
Gauck kiemelte, hogy támogatja az EU védelmi képességének erősítését célzó törekvéseket, és aláhúzta: világossá kell tenni a NATO keleti határvidékén fekvő tagországok előtt, hogy a kollektív védelem elve érinthetetlen. A terrorizmusról szólva hangsúlyozta, hogy a biztonság erősítése nem fenyegeti, hanem védi a szabadságot, és a jogállam elveszíti hitelességét, ha túl gyengének vagy tehetetlennel bizonyul a terrorral szemben.
   
A veszélyek elhárításához szorosabb nemzetközi együttműködésre van szükség, és hatékony megelőzésre is, a politikai, kulturális és vallási nevelés révén, hogy az emberek ne sodródjanak a szélsőségek felé - tette hozzá Joachim Gauck, kiemelve, hogy az eddiginél is intenzívebbé kell tenni a "demokráciára nevelést", a családtól az oktatási rendszeren keresztül egészen a média területéig, különös figyelemmel az internetre.
   
A demokrácia fenntartásához heves, de a tiszteleten és szabályokon alapuló vitára van szükség - mondta a német szövetségi elnök, megjegyezve: "durva időket élünk", gyakran nem lehet felismerni, hogy mi igaz és mi hamis, mindenekelőtt a közösségi portálokon határtalanná vált a hazudozás és a sértegetés, "külföldi hatalmak információs háborúkat folytatnak más országok destabilizálására", és a véleményalkotásban gyakran fontosabbak az érzelmek, mint a tények.
   
Azonban fel kell ismerni, hogy "ha csak azt tekintjük ténynek, amiben egyébként is hiszünk, és ha a féligazságok, értelmezések, összeesküvés-elméletek és híresztelések ugyanannyit érnek, mint a tények, akkor megnyílik a tér a demagógok és autokraták előtt".
   
Németország stabilitását az is fenyegeti, hogy megjelent az a fajta gondolkodás, amely szolgáltatóként tekint az államra, amelytől az ügyfél elvárja, hogy kívánságait lehetőleg hiánytalanul teljesítse, holott "a demokrácia nem politikai csomagküldő szolgálat", fennmaradását csak az állampolgári felelősségvállalás garantálhatja - fejtette ki a német államfő.
   
Joachim Gauck arról is beszélt, hogy Németország "fiatal bevándorlási célország", amelyben az őshonos lakóknak és a bevándorlóknak egyformán tiszteletben kell tartaniuk az alkotmányt és a törvényeket, de mindenki olyan életet élhet, amelyet helyesnek tart, amennyiben nem korlátozza mások szabadságát. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a legfontosabb választóvonal nem a régi és az új - bevándorló - polgárok, nem a keresztények, muszlimok, zsidók vagy ateisták között húzódik, hanem a demokraták és a demokráciát elvető emberek között.
    
Gauck utódját február 12-én választja meg a szövetségi parlament (Bundestag) képviselőiből és a tartományi parlamentek azonos számú küldötteiből álló, úgynevezett szövetségi közgyűlés (Bundesversammlung). A kormánypártok - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) - Frank-Walter Steinmeier külügyminisztert jelölik a tisztségre. A nagykoalíció pártjai abszolút többséggel rendelkeznek a szövetségi közgyűlésben, így az SPD-s politikust már az első fordulóban megválaszthatják a második világháború utáni Németország 12. államfőjének.

MTI-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.