"Élnek és beszélünk hozzájuk" - mondta Luca Cari, az olasz tűzoltóság szóvivője. A csoportra a túlélőket kereső mentőegységek délelőtt találtak rá. Nyolc embert találtak élve, közöttük két gyermeket. Utóbbiakat és egy nőt már kiemelték a hóval borított épület roncsai közül, és a közeli Pescara kórházába szállították őket.
   
Az első hírek szerint hat személy a Rigopiano hotel konyhájában, egy fal alatt talált menedékre a szerda délutáni a katasztrófa pillanataiban.   Akár 30 ember is eltűnhetett a két nappal ezelőtti lavinában, amely maga alá temette a szállodát.    

Eddig két holttestet tudtak kiemelni az épület romjai alól, és az olasz sajtó értesülése szerint két további holttestet lokalizáltak. Két további túlélőt is találtak még csütörtök hajnalban, akik a lavina perceiben nem tartózkodtak a szálloda épületében.
   
Az olasz pénzügyőrség alpesi mentőegységét vezető Luca Gagliardi, aki embereivel sítalpon elsőként érkezett a helyszínre, és azóta szünet nélkül dolgozik a túlélők keresésén, úgy nyilatkozott, hogy az épületet még nem vizsgálták teljesen át, ezért nem adják fel a reményt, hogy további túlélőket találhatnak.

Az idővel versenyt futó mentőket az a remény motiválja leginkább, hogy még életben maradtakat találhatnak - hangsúlyozta Fabrizio Curcio, az olasz katasztrófavédelem vezetője.