Az OLAF-nál köt ki a gigantikus közbeszerzési kiírás
A portál tudósítása szerint az NFSI - amely a közszféra energiahatékonysági beruházásait és a lakossági pályázatokat is kezeli - a tendert követően csak keretmegállapodást köt négy évre a győztesekkel, a konkrét feladatokról majd azután kérnek ajánlatokat. A kiírás azt tartalmazza, hogy az energiahatékonysági beruházásokat - amelyek a fűtési hálózat korszerűsítését, hőszigetelést, nyílászárók cseréjét és kiegészítő építési munkákat is magukban foglalnak - állami, önkormányzati, rendészeti, egészségügyi célú, sokszor műemlék épületekben kell végrehajtani majd.
A pályázóknak rendelkezniük kell többek közt a közbeszerzés tárgyát képező energetikahatékonysági beruházások elvégzéséről referenciákkal, továbbá a legutóbbi három üzleti évben (vagy a működési idejük alatt) összesen legalább 3 milliárd forint nettó árbevétellel, magasépítési kivitelezésből pedig 2,6 milliárdos bevétellel.
A Napi.hu érdeklődött a NFSI-nél, nem elírás-e a hatalmas keretösszeg, illetve nem tartanak-e attól, hogy az EU kifogásolni fogja a versenyt korlátozó megoldást, és az összeg ilyen módú felhasználását. A szervezet a fejlesztési tárcához irányította az újságírókat, az viszont vissza a NFSI-hez.
A rekordösszegű közbeszerzési kiírás miatt az Együtt alelnöke, Berkecz Balázs blogján bejelentette, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul.


