BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ítéletidő: hat település továbbra sem közelíthető meg

Az országban hat település továbbra sem közelíthető meg és még hat út van lezárva a hét közepi rendkívüli időjárás miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombati adatai szerint.

Az OKF MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hó miatt közúton nem vagy csak részben közelíthetők meg Fallóskút, Bagolyirtás, Mátraszentimre, Mátraszentistván, Mátraszentlászló és Galyatető.

Az országban hat út továbbra is le van zárva: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 2505-ös, a 2513-as, a 25139-es, és a 2519-es számú, Heves megyében a 2505-ös, Nógrád megyében pedig a 2408-as számú utak nem használhatók.

A hét közepi ítéletidő sokaknak okozott gondot, csak a Groupama Biztosító mintegy 400 kárbejelentést regisztrált viharok és felhőszakadás miatt. Jellemzően háztetők károsodását, különféle helyiségek beázását jelentették az ügyfelek. A bejelentések elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyéből, valamint Budapestről érkeztek. A biztosító továbbra is fogadja a kárbejelentéseket, így a károk értéke elérheti az 50 millió forintot.

MTI Kép: MTI -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.