Közélet

Számvevőszék: cél, a közpénzek célszerű felhasználása

A közpénzügyi ellenőrzéseket végző szervezetek módszertanának egységesítését szorgalmazza az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amelynek a tavalyi évi tevékenységéről szóló beszámolóját Warvasovszky Tihamér alelnök ismertetette szerdán az Országgyűlésben.

Az alelnök azt mondta: az ÁSZ tavaly kiemelten fókuszált az ellenőrzők ellenőrzésére, amelynek keretében a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, továbbá a könyvvizsgálói kamara tevékenységét is értékelte.

Hangsúlyozta: az ellenőrzést végző szervezeteknek közös nyelvet kell beszélniük a hatékony munka érdekében. Az ellenőrzési módszertanok összeillesztésével, az azonos elvek szerinti összeállításával nagyobb hatás érhető el a közpénzügyek rendezettségében, a közpénzek célszerű és eredményes felhasználásában – tette hozzá Warvasovszky Tihamér.

Az ÁSZ szerint szükség van átlátható, nyilvános módszertanokra, hiszen ez az egyik biztosítéka az objektív, azonos módszertani szempontok alapján történő, szakszerű ellenőrzésnek. Az alelnök közlése alapján az ÁSZ szerepe ezért, hogy kidolgozza a nemzetközi standardokon alapuló, az ellenőrző szervezetek számára meghatározó módszertani irányokat.

ÁSZ közpénz
Kapcsolódó cikkek